A legolcsóbb havi bérleti díj Kovács Sándor fideszes képviselő lakásához kapcsolódik. A VI. kerületi, 44 négyzetméteres ingatlanért 271 987 forintot fizetnek havonta. A két tiszás képviselő, Bódis Péter és Juhász Roland Csongor közösen bérel egy 77 négyzetméteres, V. kerületi lakást. A hivatal fejenként 272 399 forintot fizet a lakhatásukért.
Negyvennégy millió forint az irodákra
A képviselők lakhatása mellett az Országgyűlés Hivatala a politikusok fogadóóráihoz és munkavégzéséhez szükséges irodákat is bérli. Ezekre a kiadásokra havonta összesen 44 millió forint jut, az átlagos irodabérlet pedig 440 ezer forintba kerül.
A legdrágább önálló irodabérlet Velkey Györgyhöz, a miniszterelnök kabinetfőnökéhez kapcsolódik. A XIV. kerületi Róna utcában található, 104 négyzetméteres iroda havonta 1 millió 40 ezer forintba kerül.
A közösen használt irodák között is találni jelentős összegű bérleteket. Szegeden három kormánypárti képviselő – Gajda Attila, Sóti Anikó és Stumpf Péter – számára egy 308 négyzetméteres irodát bérelnek.
A helyiség használata fejenként 901 966 forintba kerül, ami összesen mintegy 2,7 millió forintos havi kiadást jelent.
Pécsett három tiszás képviselő, Járosi Péter, Ruzsa Diána és Kőszegi Krisztián dolgozik közösen egy 459 négyzetméteres irodában.
Két iroda egy címen, több településen is dolgozó képviselők
Az irodabérletek között akadnak olyan esetek is, amikor egy képviselő ugyanazon a címen két különálló helyiséget használ. A tiszás Halmai Ferenc például Jászberényben két, egymás melletti irodát béreltet: egy 38 négyzetméteres helyiség havi 223 ezer, valamint egy 27 négyzetméteres iroda havi 158 ezer forintba kerül.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!