Nagy Imre a tűzvonalban

Százhuszonöt éve született Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke, akit koncepciós perben kivégeztek 1958-ban.

2021. 06. 09. 12:00
null
Budapest, 2021. január 8. A 2019-ben áthelyezett Nagy Imre miniszterelnök szobra, Varga Tamás 1996-ban készült alkotása a Jászai Mari téren esti kivilágításban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mielőtt a frontra indultunk volna, váratlanul meglátogatott édesanyám. Fiatalosan, jól nézett ki, azt hitték, a nővérem. Úgy is jelentették, amikor közölték, hogy valaki keres. Búcsúzni jött. Talán szegény tudta, hogy hosszú időre válik meg tőlem. Öt év múlva kerültem haza.

[…] 1916. június 10-én indult el a géppuskászászlóalj az orosz frontra. 1916. július végén ismét heves támadások indultak az orosz frontnak ezen a szakaszán. Július 28-án egész nap hatalmas ágyúzás volt, pergőtűz alá vették állásainkat. […] Géppuskáink az ágyúzás miatt használhatatlanná váltak. A gyalogsági tűz nem tudta a támadást visszatartani. Ekkor egy srapneltől a lábamon én is megsebesültem. Leszedtem a sapkámról és a zubbony hajtókájáról a géppuskásjelvényt, a napszítta helyét besároztam. Erre parancs volt, mert a kozákok, ha tehették, vagy foglyul ejtették a géppuskásokat, vagy lelődözték.

Ekkorra már az állásunkban voltak az oroszok. Tovább nyomultak előre, bennünket pedig noszogattak, hogy menjünk az ő állásaik felé, foglyok vagyunk. Akik nem tudtak, azokat hajtották. Én ott maradtam a földön fekve, vérezve. Magyar szanitéceket kértem, kötözzenek be. Elfutottak mellettem, pedig az egyik, Gál nevű, ismerős, kaposvári volt (kórházi portás). Ő vitte haza a hírt, hogy vagy meghaltam, vagy fogságba kerültem.

Nagy Imre miniszterelnök szobra a Jászai Mari téren. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Az orosz áttörés láttán a hátunk mögött lévő tüzérségünk és jobbról a német tüzérség tűz alá vette a mi állásainkat is az oroszokéval együtt, így én sebesülten a saját tüzérségünk pergőtüze alá kerültem. Csúszva-mászva, négykézláb vonszoltam magamat, hogy a tűzből kikerüljek. Vállig érő mély hínárba kerültem, alig tudtam kimászni belőle. Hullák, bűzlő, megfeketedett, hetes hullák között másztam, s kerestem valami száraz helyet, ahol meghúzhatom magamat. Így találtak rám az orosz szanitécek. Bekötöztek, hordágyra tettek, s az erdőben lévő elsősegélyhelyre igyekeztek velem, nagyon vigyázva az erős ágyútűzben.

Útközben egy, a tűzvonal felé haladó kozák csoporttal találkoztunk. Tartottam tőlük, mert tudták, hogy azon a frontszakaszon magyarok voltak, s azokat nem szívelték.

Ahogy haladnak el mellettünk, az egyik kozák kiugratott a sorból, oda hozzám, a hordágyhoz. Azt hittem, keresztülszúr. Lehajolt, s a lelógó nadrágszíjamat kirántva elvágtatott vele, vissza a sorba. Megkönnyebbültem, de a szanitécek is. Ekkor láttam, hogy az egyik kozák tiszt odavágtatott a kozákhoz, s kancsukával verte, a nadrágszíjamat elvette tőle és eldobta. Az eseten komolyan elgondolkoztam. A nadrágszíjam azonban odaveszett.

A segélyhelyen ért a másik meglepetés. Semmi különbséget sem tettek orosz és magyar sebesült között. Úgy bántak velünk is, mint velük. Csurom vér voltam, lehúzták rólam a ruhát, kitették száradni. Vadonatúj, tiszta, száraz fehérneműt adtak rám, forró csáját hoztak egy nagy bögrével, sok cukorral és hozzá fehér kenyérrel. Jóízűen megettem, aztán lefektettek.

[…] Irkutszkban ki kellett szállnunk s másik vonattal továbbutaznunk. Az őrök az állomás várótermébe kísértek bennünket. Letelepedtünk, ettünk, beszélgettünk. Valamivel odább cigány asszonyok és -lányok csoportja üldögélt. Néhányan odahúzódtak hozzánk, és legnagyobb meglepetésünkre magyarul kezdtek beszélgetni velünk. Kiderült, hogy a dánosi rablógyilkosság után a cigányok ellen megindított csendőrhajsza elől szöktek ki az országból Oroszországba. A férfiakat a háború alatt hadimunkára vitték a frontra, az asszonyok Szibériában rekedtek, s most a férfiak után igyekeznek. Engem mindenáron rá akartak bírni, hogy szökjek velük. A többiek közülünk mind idősebb, családos emberek voltak, s talán az ábrázatom is megtetszett nekik. Szép, fiatal cigánylányok egyre kértek, hogy elkeveredek köztük, menjek, hazaszökünk, ők már járatosak ebben.

[…] Az 1917. februári forradalom nem sok változást hozott a mi helyzetünkben, s amit hozott, az lényeges rosszabbodás volt. Szigorúbb lett az őrizet, rosszabb lett a koszt, elmaradt a cukor, és kevesebb lett a kenyér.

A tűrhetetlenné váló helyzet miatt munkára jelentkeztem. A fürdő számára fát fűrészeltem és hasogattam. A fürdő mellett laktam, szabadabb volt az élet, és lényegesen jobb a koszt. A barakkokba bejártam, a vitákat tovább folytattuk, azok hosszabbak, változatosabbak lettek, a forradalmi események hatása egész jelentékenyen érződött, és egyre tolódott balra, a szocialista eszmék, nézetek felé. Mind több helyet kaptak a szocializmus problémái, a munkásmozgalom kérdései, és mind több ipari munkás kapcsolódott be ebbe a munkába, a szemináriumokba, a vitákba.

(Részletek Nagy Imre Viharos emberöltő című önéletírásából. Holmi, 1993/10. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Százhuszonöt éve, 1896. június 7-én született Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke, akit koncepciós perben kivégeztek 1958-ban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.