A 2008-as globális pénzügyi, majd az abból kifejlődő általános válság hatásai összetettek voltak, s jóval túlnyúltak a pénzügyi és gazdasági következményeken. A válság elszenvedői egyre inkább kiábrándultak, s újabb és újabb területeken kérdőjelezték meg az addig sokszor alapigazságként kezelt liberális alaptörténetet. Sokan rájöttek, hogy jobban megfelel és sokkal jobban tetszik nekik a gondok idején is válaszokkal rendelkező régi, hierarchikusan strukturált világ, s a vele együtt járó tradicionális előjogok. Az utóbbi évtizedekben a gondolkodást és azon keresztül a politikai fősodort uraló liberális elit emiatt az irányvesztés állapotába került, nem bír a valóság semmilyen alternatív értelmezési lehetőségével, s nem érti, hogyan térhetett ki a történelem általuk vizionált s szerintük eleve elrendelt medréből.

A baloldaliak is állva hallgatják a magyar hiszekegyet
Az új főpolgármester, Ripka Ferenc székfoglaló beszédében kijelenti: a nemzetnek ma nagyobb szüksége van Budapestre, mint bármikor, mert régi egységének ez az egyetlen hatalmas, életerős emléke.