Ábel megpróbálta elképzelni, miként zajlik egy efféle bevetés. Nyilván azzal indul az egész, hogy egy szemfüles szem(fül)tanú kétségbeesetten tárcsázza a segélykérőt. Hosszan tartó csörgés. Vedd fel! Vedd már fel! Felveszi. Be- és feljelentő: macskákat temetnek! Központ: ez itt nem a kegyeleti bolt! Élve temetik, jóasszony, és most! Ki és hol? De röviden! Öregasszony, eperfa alatt. Pontosabban! A zöld kocsitól jobbra. Tisztázzák. Csörög a járőr telefonja. Macskafogó, itt a Központ! Öregasszony temeti a macskáit, élve. Gondoltam, temetni csak élve lehet. De a macsekok is élnek! Hoppá! Vettem, Központ, családon belüli erőszak. Cím bepötyögve, villogó, sziréna bekapcsolva. Indulunk! OK, csak óvatosan, ne kockáztassatok! Pár perc múlva: Központ, a néni ellenáll az intézkedésnek, használhatunk-e fegyvert? Nem! Akkor erősítést kérünk! Másik járőr csörög: Macskafogó, a közeletekben rablógyilkosság készül, ki tudtok menni? Nem, cicákat mentünk. Főnök (erőszakosan benyomul a vonalba): Macskafogó, megvannak a cicák? Még nincsenek, Főnök. A föld alól is előteremtsétek őket! És lőn. A sajtó örömittasan hozsannázott. A megmentők tényleg az utolsó pillanatban érkeztek. Amikor az ásó, kapa már megvolt, de a nagyharang még nem szólalt meg.