Sejtáldozat

Sejtjeink bármely pillanatban készek feláldozni életüket azért, hogy mi békésen élhessük a magunkét.

Kiss Károly
2020. 06. 23. 10:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hát nem fantasztikus? A virionok megtámadják az emberi sejteket, saját génjeiket összekeverik a sejt génjeivel, és arra kényszerítik azt, hogy olyan fehérjét termeljen, amelyből százszámra jönnek létre az új kis virionok. A sejt a virionok számára készült fehérjéből kis darabkákat helyez el a felszínén, jelzésként, hogy „meg vagyok támadva!”. Mint amikor a középkorban pestisjárvány idején a gyanús házakat fehér kereszttel jelölték meg. Ezután az immunrendszer olyan ellenanyagot állít elő, amely összetapad a fertőzést jelző antigénnel, és megakadályozza, hogy az továbbterjedjen. Testünket nagyjából 37 billió sejt alkotja. Ezek gondoskodnak arról, hogy életfunkcióink működjenek, mozoghassunk, emészthessünk, gondolkodhassunk. De vannak köztük olyanok is, amelyek a biztonságunkért felelősek. Ezek közül néhány milliárdnak az a feladata, hogy felkutassa a megtámadott és vírusok által megfertőzött sejteket, és elpusztítsa őket. Egyes fajtáik, mint például a falósejtek (a neutrofil granulociták) – Dugovics Titusz módjára – a bekebelezett ellenséggel együtt elpusztulnak.

Vajon nevezhetjük-e ezt önfeláldozásnak? Az állatoknál gyakori az altruizmus, az önfeláldozás jelensége. Emlősöknél ezt a megnevezést talán még helyénvalónak érezzük; de a társas rovaroknál már idegenkedünk e kifejezés használatától. Pedig ott találjuk az altruizmus legextrémebb eseteit: a társas rovaroknál a dolgozók életre szólóan lemondanak a szexről a boly/kas/termeszvár érdekében; a Stego­dyphus lineatus pókfajtánál pedig, amint a kis pókok világra jönnek, legelső dolguk az, hogy megeszik az anyjukat… No de egysejtűeknél? A téma rokon azzal a problémával, hogy a molekuláris és atomi szinten végbemenő folyamatok szereplőit is megszemélyesítjük, mint cselekvő élőlényekről beszélünk róluk. („A szabad gyökök rendkívül agresszívek, rövid életűek, és gyorsan reakció­ba lépnek más vegyületekkel, hogy azoktól elektronokat szerezzenek” – mondjuk.) Hol­ott minderről személytelenül, szenvedő szerkezetben kellene beszélni.

Nem csodálatos ez a bennünk élő, minket alkotó mikrovilág? Hogy százmilliószámra vannak bennünk sejtek, amelyek bármely pillanatban készek feláldozni életüket azért, hogy mi békésen, a megszokott módon élhessük a magunkét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.