Ez azonban még kevés. A legélesebb eszű, legszellemibb gondolkodók sem tudnak érdekelni, ha észreveszem, hogy nincs bennük szeretet. A népléleknek, népszellemnek, ideának, tartásnak semmi értelme, ha az alapszövet nem a szeretet.
Makovecz Imre szellemi tartását a szeretet lágyította emberivé, szeretetét a szellemi tartás élesítette.
Egykötetes költőpalánta voltam, amikor megkértem, írjon előszót filmkritika-könyvemhez. Kapásból elvállalta. Abban az előszóban többek között ez áll: „Bergman írja egyik filmje kapcsán a görög színházról, hogy a nézők még napfölkelte előtt elfoglalták a helyüket. A színpadra behoztak egy állatot, melyet megöltek, és vérét egy nagy tálba fogták föl. A háttérből előlépett egy álarcos személy, kinek álarca a felkelő nap fényétől tükröződött a vérben. A tükörképet a szereplők leitták a fény felszínéről. Az álarc neve: perszóna.”
Az álarc tükörképét leittuk. Leittuk magunkat. Az álarcos leveszi maszkját. Makovecz Imre látja, hogy angyalarca van. Ilyen megtévesztő tud lenni a létezés. Ilyen világos.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
