Minden ösvény az emlékezés, a rátalálás útja. Mintha Hermész vezetne aranypálcájával, ha nem is a Hádész árnyai, de a börzsönyi fák között. Bár ha jobban belegondolok, tényleg van az erdőben valami alvilági. „A természet a Sátán temploma” – mondatja Lars von Trier egyik hősével az Antikrisztusban, de ez talán túlzás. Inkább azt mondanám: akár a Hádészban, itt is áll az idő. Pontosabban: az évszakok rajzolta körkörös idő telik, de nem múlik. Az örök körforgás időtlensége járja át az erdő életét. Élet és halál körtáncának minden pillanata millió új élet és millió új halál. Fúj az idő szele, integetnek a falevelek.
Visszatalálni csak akkor tudok valahová, ha előzőleg eltévedtem. Vagy legalábbis eltávolodtam. Belépek az erdőbe: átlényegülök. Az erdei úton már úgy lépkedek, ahogy egy ősember. A szűrt zöld fény, az illatos levegő mintha eredendő önmagammá fürdetne. A szélben a levelek úgy integetnek, mintha egy régi ismerőst üdvözölnének.
Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)
Merítő
