Még mindig változnak a Hold több milliárd éves területei

Még mindig változnak a Hold több milliárd éves területei – derül ki a Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPS) és a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) hétfőn bemutatott tanulmányából, melyet több mint kétmillió felvétel alapján készítettek.

Közeli telihold, úgy nevezett szuperhold emelkedik a horizonton a Grand Canyonban 2016. november 14-én. Legutóbb 1948-ban volt, és legközelebb 2034. november 25-én lesz újra ennyire közel a Hold a Földhöz, mint ezen a napon Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A tudósok, akik a Föld kísérőjének sziklaomlásait ábrázoló első átfogó térképet állították össze, a Nature Communications című tudományos lapban számoltak be eredményeikről.

A felvételek kiértékelése szerint a Holdon nem elsősorban a földrengések, hanem az aszteroidák becsapódása áll a sziklaomlások hátterében, így akár több milliárd éves holdtájak is lehetnek még mindig változóban.

Az ilyen mozgások gyakoriságáról és helyéről néhány évvel ezelőttig nagyon nehezen lehetett átfogó képet kapni. „A Holdon a leszakadt szikladarabok többsége 7-10 méter átmérőjű. A korábbi, a Holdat vizsgáló űrszondák nem tudták az ilyen kis objektumokat mindenütt láthatóvá tenni” – mondta Valentin Bickel, a tanulmány vezető szerzője.

Csak az amerikai űrügynökség, a NASA 2010 óta működő Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondája tudja feltérképezni a teljes holdfelszínt a szükséges felbontásban és lefedettségben.

Bickel a szonda által készített mintegy kétmillió felvétel elemzéséhez kifejlesztett egy algoritmust, mely neurális hálózatok alapján tanulja meg újra és újra, hogyan ismerje fel a műholdas képeken a leszakadt sziklák jellemző nyomait.

Így hozták létre a Hold felszínét az északi szélesség 80. és a déli szélesség 80. foka közötti területen ábrázoló térképet, melyen 136 610, több mint 2,5 méteres sziklaomlást jegyeztek fel.

A térkép segítségével először nyílik lehetőség arra, hogy egy másik égitesten vizsgáljuk meg a hegyomlásokat és azok okait – mondta Urs Mall, az MPS kutatója.

Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A szakértők eddig azt feltételezték, hogy elsősorban a Hold rengései okozzák a sziklák leszakadását. Most azonban arra jutottak, hogy ebben az aszteroidák jóval jelentősebb szerepet játszanak. Ilyen közvetett vagy közvetlen behatások felelősek a Hold sziklaomlásainak több mint 80 százalékáért.

Még a Hold legrégebbi, akár négymilliárd évvel ezelőtt keletkezett területein is találhatók ősrégi kráterekben friss sziklaomlások nyomai. Mivel ezeket a nyomokat az időjárás néhány millió év alatt eltüntetné, nyilvánvaló, hogy ezek a nagyon régi felszíni területek még mindig mozgásban vannak, keletkezésük után évmilliárdokkal később.

„Az aszteroidabecsapódások nyilvánvalóan nagyon-nagyon hosszú időn át befolyásolják egy régió geológiáját” – mondta Bickel.

Az eredmények azt sugallják, hogy még mindig történhetnek változások más, légkör nélküli égitestek, például a Merkúr vagy a Vesta aszteroida nagyon régi felszínén is.

Ahol a sziklaomlások nincsenek összefüggésben kráterekkel, ott szeizmikus vagy vulkáni eredetű tevékenység állhat a háttérben.

Az új térkép így segíthet még ismeretlen, szeizmikusan aktív régiók azonosításában is. Az ilyen területek a robotokkal vagy asztronautákkal dolgozó jövőbeli Hold-missziók számára nagy kihívást jelenthetnek.