Miután I. Bajezid szultán (1389 – 1402) az ankarai csatában fogságba esett, Timur Lenk hadai kegyetlenül végigpusztították a fiatal oszmán állam kis-ázsiai területeit, majd kivonultak onnan. A szultán nem sokkal élte túl élete leghatalmasabb vereségét, s 1403-ban meghalt.
Halálát követően az Oszmán-dinasztia tagjai között megindult a harc Bajezid örökségéért, amelyet többen is meg akartak szerezni, s ez hosszan elnyúló belháborúhoz vezetett, amely csak I. Mehmed (1413–1421) majd II. Murád (1421–1444, 1446–1451) trónralépésével ért teljesen véget. Amint Murád megszilárdította hatalmát, ott folytatta, ahol Bajezid kénytelen volt abbahagyni, s igyekezett a birodalom határait mindjobban kiterjeszteni.
II. Murád nagyon hamar visszaszerezte a kezdeményezést a Balkánon, s egyre jobban szűkítette a Bizánci Birodalom, Bosznia és a szerb állam mozgásterét. 1428-ban csapatai megkaparintották Galambócot, majd a 1439-ben a szerb állam maradékát is. Brankovics György az évek során nem csak országát veszítette el, de 1435-ben kénytelen volt leányát, Marát elküldeni II. Murád háremébe, később pedig két fia is a szultán fogságába esett, akiket Murád parancsára bosszúból megvakíttattak.
Brankovics György a Magyar Királyságban lelt menedéket, ahol korábban nem csak jelentős birtokokat kapott, hanem a királyság nyújtotta lehetőségekkel élve tovább harcolt az oszmánok ellen. Miután az Oszmán Birodalom egyre közelebb nyomult a magyar területekhez, az 1396-os nikápolyi csatavesztés után ismét felmerült egy törökellenes hadjárat terve. Ennek egyik legfőbb katalizátora Hunyadi János lett, s az I. Ulászló (1440 – 1444) zászlói alá összegyűlt sereg 1443 novemberében és decemberében jelentős sikereket ért el Szerbia és Bulgária területén az oszmánok ellen. A nagy győzelmek ellenére a téli időszak viszontagságai miatt a sereg 1444 januárjában kénytelen volt visszafordulni.
A hadjárat kedvező eredményei láttán a pápa támogatásával egy új hadjárat szervezésébe fogtak bele 1444 tavaszán a budai királyi udvarban. II. Murád, aki ebben az időszakban Kis-Ázsiában a karamanidák ellen harcolt, szorult helyzetében békét kért, és felajánlotta I. Ulászlónak, hogy kössenek békét tíz évre, továbbá tetemes hadisarcot kínált az uralkodónak, és ígéretet tett arra, hogy Brankovics Györgynek visszaadja országát, valamint elengedi fiait is. Noha a békekötés körülményivel kapcsolatban rengeteg az ellentmondás, annyi bizonyos, hogy a szultán állta a szavát, és a Váradon augusztus 15-én megerősített békét követően Brankovics hamarosan visszakapta korábbi területeit is. Ennek ellenére a készülődőben lévő hadjáratot már nem lehetett leállítani és I. Ulászló zászlaja alá ismét egy többezer fős sereg gyűlt össze Európa több országából.
