„A »Tihanyi altemplomként« ismert Királykripta 1953-ban és az 1990-es években végzett részleges régészeti és műemléki kutatásai több fontos kérdést megválaszolatlanul hagytak a 11. századi épületről és az alapítók sírjairól” – olvasható a Tihanyi Bencés Apátság Titkárságának sajtóközleményében.
A középkori templom formája, a Királykripta és a középkori templom építészeti viszonya, a kripta boltozatának eredetisége, illetve esetleges későbbi módosításai egyelőre éppúgy eldöntetlen kérdések, mint az idetemetkező I. András király és Dávid herceg sírhelye és a kriptában korábban feltárt további sírok keltezése és értelmezése.
Az sem tisztázott, hogy az 1953-ban a tér közepén elhelyezett sírkő alá visszatemetett emberi maradványok a kripta temetkezéseinek melyik fázisát reprezentálják: erre a kérdésre szénizotópos datálási módszerrel próbálnak választ adni a kutatók.
A tájékoztatás szerint a Tihanyi Királykripta multidiszciplináris kutatása című projekt az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kezdeményezésére és annak pénzügyi támogatásával jött létre. Ennek keretében a Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinálásával, más intézmények bevonása mellett hitelesítő ásatást és falkutatást végeznek a szakemberek, Takács Ágoston ásatásvezető régész és munkatársai vezetésével.
A projekt vezetője Szovák Kornél professzor, a szakmai munkát egy tanácsadó testület segíti, amelynek felkért tagjai a régészeti és művészettörténeti kutatás kiemelkedő szakemberei. A testület elnöke Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, tiszteletbeli elnöke Mihályi Jeromos, a bencés apátság elöljárója. A munkában az ELTE BTK, a PPKE BTK, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeuma kutatói és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai is részt vesznek. A kutatás a Tihanyi Bencés Apátság teljes támogatásával és együttműködésével valósul meg. A régészeti munkákat egy hónapos időtartamra tervezik a szakemberek, a végső helyreállítás és annak tervezése előreláthatólag ennél jóval több időt fog igénybe venni.