Éjszakai életet élt az ázsiai pusztákon a kis, madárszerű dinoszaurusz, a Shuvuuia deserti.

Így óvhatja meg a kertjét a kártevőktől, mutatjuk a titkot
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Éjszakai életet élt az ázsiai pusztákon a kis, madárszerű dinoszaurusz, a Shuvuuia deserti.
A különleges éjjeli látással és hallással rendelkező ragadozó mintegy 70 millió éve élt a mai Mongólia és Észak-Kína területén.
A Science című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint brit és dél-afrikai kutatók az állat pupilláját körülvevő, csontocskákból álló gyűrűt és a koponyán belül megtalálható, a hallószervet borító csontos csövet vizsgálták meg. Ezekből kiderült, hogy a dinoszaurusz a gyöngybagolyhoz hasonló látási és hallási képességekkel rendelkezett, tehát kiválóan vadászott teljes sötétségben.
A ragadozó dinoszauruszok általában az átlagnál is jobb hallással rendelkeztek, látásuk azonban többnyire a nappali fényhez alkalmazkodott. Velük ellentétben a Shuvuuia deserti éjszaka kiválóan vadászhatott.
A kréta földtörténeti korszakban élt, kétlábú, fácánméretű állatnak egy kisebb házimacskának megfelelő súlya lehetett. Mivel nem volt erős állkapcsa, sem éles fogai, koponyája feltűnően madárszerű, gyenge lehetett, benne apró, rizsszem méretű fogakkal.
Közepes hosszúságú nyakával, apró fejével és nagyon hosszú lábaival úgy nézett ki, mint egy furcsa növésű csirke. A madarakkal ellentétben azonban rövid, de nagyon erős karjai is voltak, melyek egyetlen, ásásra alkalmas karomban végződtek.
„Ez annyira különös állat, hogy a paleontológusok régóta törték a fejüket, hogy is élhetett” – mondta Roger Benson, az Oxford Egyetem paleontológusa.
A szakértők szerint az éjjeli aktivitás szokatlan volt a dinoszauruszok között, kivéve az Alvarezsauridák családját, ahova a Shuvuuia is tartozott. Ezeknél a dinoszauruszoknál evolúciójuk során korán kialakult az éjjeli látás képessége, a szuperhalláshoz azonban több időre volt szükség.
Huszonhat ausztrál lepkefajt fenyeget a kihalás veszélye
A kihalás veszélye fenyeget huszonhat ausztrál lepkefajt, amelyek nagyjából 20 éven belül teljesen eltűnhetnek – állapították meg rovartani szakemberek.
A lista élén az ausztrál tarkalepke (Argynnis hyperbius inconstans) áll: 94 százalékos valószínűséggel kihal húsz éven belül, ezt követi a Jalmenus eubulus nevű faj 42 százalékos kihalási eséllyel. A huszonhat faj közül csak hat áll ausztrál jogi védelem alatt.
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért
Láncos pincsi
Heti szerelmi horoszkóp május 5-11.: az Oroszlánnak le kell higgadnia, a Vízöntő eljuthat a szakításig, ha nem vigyáz
Nagyszabású terrortámadást sikerült megakadályozni Nagy-Britanniában
Iszak Eszti búcsúzik, Lissák Laura vette át a helyét
Elszabadult a pokol Brüsszelben: lenne mit tanulnia Európa fővárosának Magyarországtól
Román választás: nem várt fordulatot hozott az első forduló
Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos
Sokk a Bundesligában, Müller vérző fejjel esett össze, ponyvával takarták el
A Liverpool súlyos árat fizetett Slot döntéséért, Szoboszlai is hibázott
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést
Jön a hidegfront és a vihar, visszatér a fagy + videó
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.