Megtették első űrsétájukat a kínai űrállomáson lévő kínai űrhajósok

Megtették első űrsétájukat vasárnap a kínai űrállomáson tartózkodó kínai űrhajósok az ország sajtójának közlése szerint – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 07. 05. 9:45
null
Az asztronauták szereléseket végeznek az űrséta folyamán Forrás: WEIBO
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tienkung (Mennyei palota) nevű űrállomásnak még csak a központi modulja, a Tienhon (Mennyei harmónia) kering a Föld körül. A két hete ott tartózkodó három űrhajós közül ketten tették meg az első sétát. Korábbi közlések szerint a vasárnapin kívül még egyet fognak teljesíteni. A séták során egyebek között telepítenek egy szivattyúrendszert, űrkutatási és technológiai kísérleteket végeznek el.

A CCTV állami tévé beszámolója szerint a vasárnapi sétán egy olyan robotkar beszerelését és beállításait végzik el, amelyet az űrállomás további részeinek csatlakoztatásához használnak majd.

Az űrhajósok egyike, Liu Po-ming már másodszor vesz részt űrsétán. 2008-ban ugyanis a Sencsou-7 misszió tagjaként másodmagával 20 percen át tartózkodott az űrben, Kína legelső űrsétáját megtéve.

Az asztronauták szereléseket végeznek az űrséta folyamán
Fotó: WEIBO

A három asztronautát szállító Sencsou-12 űrhajót június 17-én bocsátották fel a kiépítés alatt álló kínai űrállomásra, ahol a tervek szerint három hónapot tölt el a csapat. Ez a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabb útja lesz. 2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.

Missziójuk a harmadik a 11-ből, amelynek során a tervek szerint a jövő év végéig kiépül az állomás.

A háromfős legénység elsődleges feladata különböző tesztek elvégzése az állomás működésének ellenőrzésére. Egyebek mellett az újrahasznosító- és létfenntartó rendszerek, a robotkar, valamint a hulladékkezelési lehetőségek tesztelésével vannak megbízva.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.