„A hidrogéngazdaság már létezik, csakhogy rengeteg üvegházhatású gázt bocsát ki"
– emeli ki Majumdar.
„A hidrogént ma csaknem kizárólagosan metánból állítják elő. Olyan, mint tiszta hidrogéngazdaság, a jelen pillanatban nincs.” A kutatók számtalan színes látomást vázoltak már fel egy lehetséges tiszta hidrogénalapú gazdaságról.
A kék hidrogén előállítása során például befogják a keletkező szén-dioxidot,
így mérséklik a hidrogéntermeléssel járó üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Ez azonban pillanatnyilag körülbelül 50 százalékkal drágább a szürke hidrogénnél, nem is beszélve a nemkívánatos szén-dioxid elvezetéséhez és tárolásához szükséges csővezetékek és befogó rendszerek kiépítésének költségéről.
„Ahhoz, hogy a kék hidrogén reális alternatíva legyen, a szén-dioxid-befogás költségét csökkentő és hatékonyságát növelő kutatásra-fejlesztésre van szükség” – hangsúlyozzák Majumdar és szerzőtársai. A tiszta hidrogén egy másik, zöldnek nevezett formája is felkeltette a tudósok érdeklődését. A zöld hidrogént a víz bontásával, áram és elektrolizáló berendezés segítségével,
mindenfajta üvegházhatású gáz kibocsátása nélkül állítják elő.
Ennek ára azonban kilogrammonként négy-hat dollár, ami Majumdar és munkatársai szerint két dollár alá lenne szorítható, ha csökkennének a szénmentes áram és az elektrolizáló berendezés költségei.
Az értékes gáz származékai is felhasználhatók
A türkiz hidrogént a metán pirolízisével nyerik, melynek során a metánt üvegházhatású gáz felszabadulása nélkül alkotóelemeire bontják. Kutatói oldalról ezt az eljárást is komoly érdeklődés övezi. A melléktermékként előálló szilárd elemi szén eladásával a folyamat nettó költsége mérsékelhető lenne, bár – amint arra Majumdar rámutat – a tiszta, szilárd elemi szénre pillanatnyilag nincs olyan léptékű kereslet, hogy a piac ekkora mennyiséget fel tudna venni. Ezért az elemi szén lehetséges felhasználási körének bővítése is egyike lenne az átálláshoz kapcsolódó kutatási-fejlesztési feladatoknak.
Akár kéknek, akár zöldnek vagy türkiznek nevezzük a károsanyag-kibocsátástól mentes hidrogént – ami igazából persze minden esetben színtelen –,
az értékes gáz és származékai egyaránt felhasználhatók lehetnének a közlekedésben, a becsapdázott szén-dioxid kémiai redukciójában,




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!