Kolozsvár, te csoda

A Kárpát-medencei gyűjtés egyik legszebb ékköve ez a képeslap, amely a híres-neves Dunky Fivérek műhelyében készült.

A Wesselényi Miklós utca torkolata a postapalotával, s a kis gőzvasúttal

Kárpát-medencei gyűjtésem egyik legszebb ékköve ez a kolozsvári képeslap, amely a híres-neves Dunky Fivérek műhelyében készült a 19–20. század fordulóján. Ez a kék szépség abszolút intakt állapotú szakmai szemmel nézve. Eszembe jut, amikor megboldogult édesapámnak is megmutattam annak idején, és nyomban rávágta, hogy ez csakis hamisítvány lehet. De bizony nem az. Néha ugyanis megadatik, hogy olyan ősrégi, csodás épségű magyar képes levelezőlappal is találkozzon a gyűjtő, ami küllemre azt a látszatot kelti, mintha aznap jött volna ki a nyomdából. Ez a „kincses városban” készült lap teljes mértékben ilyen: se egy folt, se egy gyűrődés, se egy megtört sarok, de még egy postabélyeg, vagy egy bélyegző sincs rajta.

A Wesselényi Miklós utca torkolata a postapalotával, s a kis gőzvasúttal

Fényét és értékét emeli, hogy a múlt századforduló pezsgő erdélyi hétköznapjai köszönnek vissza róla, amikor Kolozsváron, Kelet-Magyarország egyik legszebb és legfontosabb városában még magyar cégérek köszöntek vissza a Wesselényi utcán – ami ma a Trianon idején uralkodó román király, Ferdinand nevét viseli. Mondanom sem kell, hogy 1900 táján még a filigrán kolozsvári paloták közé ékelt Magyar Királyi Postapalota homlokzatát is a magyar címer díszítette, nem a „mai”.

Ez volt az a kor, amikor a Kolozsvári Közúti Vasút még kis gőzvonattal – ugyanolyannal, mint akkoriban Debrecen – oldotta meg a helyi tömegközlekedést. A minimozdonyok csengettyűvel jelezték érkezésüket, és a városon belül teherszállítással is foglalatoskodtak. A vonalon az utolsó szállítmányt 1902-ben vontatták be a centrumba. A becses teher maga a Mátyás-szobor volt.

Sorozatunk 11. részében a régi Balatonfüreden kötünk ki.

A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.