Mint a szervezők az MTI érdeklődésére kiemelték, a népszokás keretében várhatóan minden eddiginél nagyobb számban vonulnak fel az esemény főszereplői is Mohács utcáin: 64 busócsoport közel kétezer maskarása tesz meg minden tőle telhetőt a tél elűzéséért. Rájuk az előzetes becslések szerint a rendezvény hat napja alatt hatvanezer látogató lesz kíváncsi.
Az esemény programjait úgy igyekeztek megszervezni, hogy a résztvevők járványügyi szempontból minél nagyobb biztonságban legyenek. Ennek megfelelően a város központjában található Selyemgyár Kulturális Negyed udvarában egy új helyszínt hoztak létre, a fő állomásokhoz pedig színpadok kerülnek, így egy időben több helyszínen is lehetnek kisebb-nagyobb programok.
Idén a pandémia miatt a beltéri zenés-táncos rendezvényeket nem tartják meg, a beltéri ültetett programokon való részvételt pedig a létszám korlátozásának érdekében regisztrációhoz kötik.

A busójárás kulturális rendezvénynek minősül, ezért a szabadtéri programok látogatása a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében nem kötött védettségi igazolványhoz, ugyanakkor az eseményre látogatóknak maszk viselését – és lehetőséghez mérten – a távolságtartást javasolja a város – hívták fel a figyelmet a szervezők.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!