A jogszabály bíróságok által leginkább használt fordulata az izgatás volt, amelybe az emberi viselkedésminták széles tárházát be lehetett erőszakolni. Izgatásnak számított például egy párttag szidalmazása akkor is, ha semmiféle politikai vagy közéleti vonatkozása nem volt a vitának. A korabeli „gyűlöletbeszéd” bizonyítására nem volt szükség, a bíró szabadon „mérlegelte” a felmerült vádat.
A politikai rendőrség korlátlan megtorló gépezetként „termelte” a bíróságok számára a gyanúsítottakat. Bárkit elérhetett a terror, az ötvenes évek elejére beköszöntött a csengőfrász időszaka. Mindenkit le lehetett tartóztatni, akiről ellenőrzött adat volt, hogy ellensége a népi demokráciának. Ellenőrzött adatnak számított egy kocsmai beszélgetésen elhangzott mondat, vagy a házmester bejelentése és a névtelen feljelentés is. A besúgó hálózat segítségével a párt „szeme és füle” ott volt szinte mindenhol.
A Kádár-rendszer is vérben született: a megtorlások során levezényelt politikai perekben szintén gyakorta alkalmazták a hóhértörvényt, amely a teljes időszakon át, 1989-ig hatályban maradt. Az 1946. évi VII. törvénycikk alapján nagyjából ötszáz embert végeztek ki és közel negyvenezer honfitársunkat ítélték súlyos börtönévekre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!