Miért kell ugyanabban az időben lefeküdni?

A munka- és pihenőnapok közötti alvási szokások apró (vagy éppen jelentős) eltérései károsan befolyásolhatják a bélrendszerünkben lévő baktériumok összetételét. Ez részben annak tudható be, hogy a több műszakban dolgozók (ők alszanak rendszertelenül, illetve a fiatalok, de utóbbiak más okból) étrendje kevésbé változatos – állapították meg brit kutatók.

2023. 08. 12. 9:09
Top,View,Of,Handsome,Young,Man,Sleeping,Cozily,On,A
alvás
1427499944 Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentősen megzavart alvás köztudottan negatív hatással van az egészségre. A lefekvés és az ébrenléti idő következetes betartása és a kiegyensúlyozott étrend azonban csökkentheti a betegségek kockázatát.

A most közölt felmérés részeként a londoni Kings College munkatársai 934 embertől vettek vér-, széklet- és bélmikrobiom-mintákat, valamint glükózszintet mértek azoknál, akiknek az alvása rendszertelen volt. Az adatokat ezután összevetették olyanokéval, akik minden nap azonos időben keltek és mentek aludni.

A European Journal of Nutrition című tanulmányban közült vizsgálat során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy már mindössze kilencvenperces eltérés az alvás középső időpontjai között (amikor épp félúton vagyunk az elalvás és az ébredés között) eltéréseket okozott a bélmikrobiom – ezen a bennünk élő mikrobákat kell érteni – összetételében.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az emésztőrendszerben különféle baktériumfajok megfelelő mennyiségben éljenek. Egyesek jobbak, mint mások, de a megfelelő keverék kulcsfontosságú számos betegség megelőzésében. Kate Bermingham, a tanulmány szerzője szerint a rendszertelen alvás hatására az egészségünkre ártalmas bélbaktériumok aktivizálódhatnak.

Az alvás, a diéta és a bélbaktériumok közötti kapcsolat bonyolult, és még mindig sok mindent kell kideríteni – üzeni a kutatócsoport. Addig is azt tanácsolják, hogy az emberek törekedjenek a minél nagyobb állandóságra. Korábbi kutatások ugyanis már kimutatták, hogy a rendszertelen, váltakozó műszakokban végzett munka növelheti a súlygyarapodás, a szívproblémák és a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

A tanulmány szerint ez a probléma az Egyesült Királyság lakosságának több mint negyven százalékát érinti, és leggyakrabban tinédzsereknél és fiatal felnőtteknél fordul elő, majd az életkor előrehaladtával csökken.

– Alváskutatók bebizonyították, hogy az iparosodott társadalomnak a kétharmada alváshiányban szenved azért, mert későn fekszik le aludni. A belső biológiai óránk a mesterséges időeltolódás miatt erősen felborult. Túl sok inger ér, túl sok információ, esetenként stressz, amit nem mindig képes a szervezet feldolgozni, és a jóleső fáradtság érzetekor elaludni – magyarázta el a társadalmi jetlag-ként emlegetett jelenség lényegét Horváth Ágnes alvástréner egy TED-előadáson.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a társadalmi jetlagban érintett emberek kevesebb rostos ételt ettek, mint azok, akiknek egyenletesebb az alvó ideje. Más tanulmányok azt találták, hogy a társadalmi jetlag összefüggésben áll a súlygyarapodással, bizonyos betegségekkel és a mentális fáradtsággal.

Az egészségtelen táplálkozás a bélben lévő specifikus baktériumok szintjét befolyásolja. A brit kutatók azt találták, hogy hat mikrobiótafaj – amelyek nagyobb mennyiségben fordultak elő a rendszertelenül alvók bélrendszerében – összefüggésben áll a rossz táplálkozással, az elhízással, valamint a gyulladás és a stroke kockázatának magasabb szintjével.

– A rendszertelen alvási szokás könnyen módosítható életmódbeli szokás. A váltás a bélmikrobiómon keresztül kedvező hatással lehet az egészségre – idézte a BBC Sarah Berry-t, a londoni King’s College szakemberét.

Az egészséges táplálkozást sokan, sokféleképpen meghatározták. A cikk szerzői azt javasolják, hogy az emberek naponta legalább ötször egyenek gyümölcsöt és zöldséget. Fogyasszanak hüvelyeseket, halat, tojást, húst. Válasszanak telítetlen olajokat és kenhető termékeket, de ezeket is kis mennyiségben fogyasszák, illetve igyanak sok folyadékot (legalább hat-nyolc pohárral naponta).

Borítókép: Ha időben lefekszünk, azzal a bélmikrobiomunkat is védjük.  (Forrás: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.