Túlterhelik a tanárokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A KLIK iskoláiban dolgozók 80 százalékának több órája van, mint az életpályamodell bevezetését megelőzően.

Csókás Adrienn
2015. 10. 14. 8:00

Persze a nagy létszám sem jelent feltétlenül könnyebbséget: az ország vezető iskolájának számító budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a 110 fős tantestületből információink szerint várhatóan több mint 40-en lépnek januártól mester- vagy kutatószintre, vagyis a tanárok igen jelentős részét érinti majd a munkaidő-kedvezmény. Paradox módon minél több a kiemelkedő szakmai képességű tanár, annál nehezebb összeállítani az órarendeket. A kedvezményt pedig egyre többeknek kell biztosítani: januárban több mint ötezren léptek mesterpedagógusi kategóriába, jövőre pedig az előzetes becslések szerint további háromezren fognak.

A szakértői feladatok alól ráadásul senki sem bújhat ki, mert aki nem végzi el az Oktatási Hivatal által neki kirendelt munkát, azt visszaminősítik alacsonyabb bérfokozatba. A Pedagógusok Szakszervezete év elején készített már felmérést a munkaterhekről: a tanárok közel 90 százaléka állította, hogy több időt tölt munkával, mint az életpályamodell bevezetése előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.