Csuti meg Tomi, akikhez később csatlakozott Lilu meg Eke Angéla is, akikről szintén fogalmam sincs, hogy kicsodák, ezért maradjunk annyiban, hogy ők együtt a művelt és érzékeny véleményvezérek, és akik annyira szívükön viselik a magyar melegek sanyarú sorsát, hogy védelmükben lenácizzák a tiltakozó édesanyát. Sőt az akasztást, meg az emberirtást is kinézik belőle.
Aberrált, nevesincs celebek – annyian vannak, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni – gondoltam, majd odáig jutottam, el kell engedni őket az ostoba és gyűlölködő véleményükkel együtt. De akkor, akár a gondolatrendőrség keretlegényei, gépem képernyőjére nyomultak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének hivatalos közleménysorai: „A politikai célú könyvrombolás Magyarország és Európa legszégyenteljesebb emlékei közé tartozik. Nem egyszerű véleménynyilvánítás, hanem közösségvállalás a náci könyvégetők és a kommunista könyvzúzdák örökségével. El a kezekkel a könyvektől!”
Erre már Isten bizony földhöz vágtam a golyóstollamat. Mert attól, aki egy néhai csinibaba puccoskodó férje, vagy egyszerűen csak huszonnegyedik Lilu, esetleg várpalotai rapper, aki fullra nyomja a kretént, nos attól mit várjon az atyámfia. De ha a könyvesemberek, a kiadók, az írott betű féltő mecénásai sem képesek többre vagy másra, mint előkapni a nácikártyát, az bizony régi beidegződésre, szánalmas szegénységi bizonyítványra vall.
Mert ha az egyetlen érved, hogy nácinak nevezed a másikat, akkor ez azt jelenti, egyáltalán nincsenek érveid. Ady Endre óta tudjuk: antiszemita az, aki beszél róla meg aki abból akar élni. Ha nem telik többre, csak annyira, hogy egy négygyermekes édesanyát – aki mellesleg jobboldali politikus – a nácikhoz hasonlítanak ezen úriemberek, akkor ez nemcsak milliónyi magyar édesanyára nézve sértő és lekicsinyítő, hanem ugyanolyan sértő és lekicsinyítő a holokauszt és a szovjet koncentrációs táborok valamennyi áldozatára és emlékére. Meggondolták mindezt? Kérjenek bocsánatot az élőktől és a holtaktól. Politikai aduként használják szenvedésüket.
