Trágár Bánk bán? Már most unom

Úgy káromkodnak majd az átértelmezett Bánk bánban, mint a külvárosi lakótelepen vagy egy DK-irodában.

Budapest, 2017. szeptember 5. A címszereplõ Molnár Levente Erkel Ferenc Bánk bán címû operájának próbáján az Erkel Színházban 2017. szeptember 5-én. A darabot szeptember 9-én mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Tehát káromkodás lesz a Bánk bánban. Amikor ezt olvastam, ujjongva arra gondoltam, hogy végre színpadjogot kap az egyik első, magyar nyelven lejegyzett (14. századi) káromkodásunk, a „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh” vagyis a „Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.” Valljuk be, a dühöngő magyeri urak ezt akár kiálthatták volna a gyűlölt merániaknak.

Csak hát sajnos nem így káromkodnak majd az átértelmezett Bánk bánban, hanem úgy, mint a külvárosi lakótelepen vagy egy DK-irodában.

Már most unom az egészet… de azért lássuk csak miről is van szó.

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Bánk bán című előadásunk, mely Vilmos Noémi és Törley-Havas Sára, a Színház és Filmművészeti Egyetem rendező és dramaturg szakos hallgatóinak vizsgamunkája,

Katona József drámájában nem szereplő jeleneteket és mai, köznyelvi szóhasználatot, néhol trágár szavakat is tartalmaz.”

– így tájékoztatta nézőit a Pécsi Nemzeti Színház, hogy legalább ne előadás közben lepődjenek meg vagy lépjenek le.

Aki azt hiszi, hogy most a kötelező konzervatív felháborodás következik, az nagyon téved, mert már nincs min felháborodni, annyira túl vagyunk mindenen, annyira megszoktuk az alföldista színházi megoldások honi kulturális burjánzását. Tudjuk jól, hogy nem vagyunk eléggé modernek, trendik, és nem értjük, hogy le kell porolni az ósdi darabokat, és még mindig nem értjük, hogy a – harminc éve divatjamúlt – posztmodern a divat.

Dehogynem értjük, a négy fal között azt is elismerjük, hogy a posztmodern még mindig divat. Értsd: öltönybe vagy kortárs ruhába öltöztetni egy múltbeli szereplőt maga a sziporkázó találékonyság, géniusz-lelemény; mai aluljáró-nyelven megszólaltatni egy királyt vagy herceget xy-díjas megoldás!

Vagy csak egy ötven éve szintén divatjamúlt jelenség, ami az elmaradott libsi berkekben még mindig menő – hja, kik is ragadtak bent New-Mucsa sarában.

„Helyet kaptak benne olyan jelenetek és szövegek melyek az eredeti drámában nem szerepelnek, így egy attól eltérő tartalmú és mondanivalójú feldolgozás született. A fentiek miatt az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk, valamint felhívjuk diák és pedagógus közönségünk figyelmét, hogy az előadás eltér a tananyagtól.”

Ezzel sincsen semmi gond. Dolgozzák csak fel: darálóval, kolbásztöltővel, disznóbéllel, hintsék be sóval, fűszerekkel, hadd legyen boldog karácsonyuk.

Elmondom mégis mivel van bajom.

Azzal, hogy mérget vennék rá: unalmasan káromkodnak benne, unalmasan aktuálpolitikai témák lesznek a hozzáírt jelenetekben.

Lesz benne bazdmeg, lesz benne egyéb unalmas trágárság is.

Ugyanis Nádasdy Ádám átíratáról van szó, amit persze kiegészítenek majd a rendezői jelenetek: a merániak valószínű, hogy királyi dohányboltokat üzemeltetnek (az ahistorikusság bizony posztmodern erény) és így tovább. És ezzel nincs baj.

De akkor ne úgy hirdessék az előadást, hogy Katona József: Bánk bán, hanem így:

Nádasdy Ádám – Vilmos Noémi: Bánk bán.

Ez így lenne korrekt.

Ne ékeskedjenek idegen tollakkal, bár kezdem azt hinni, hogy a modernség kimerül az átértelmezésekben, viszont szűkölködik új értékek létrehozásában.

Átírás, átértelmezés, crossover és az egyéb varázsszavak csak arra valók, hogy elpalástolják a tehetségtelenséget.

Mondják ki bátran, hogy nem a Bánk bánt játsszák, hanem valami modern dögvészt, csak a nagyon tehetséges rendezőnőnek a tehetségéből arra nem futja hogy a saját lázálmaihoz saját darabot találjon ki. Legalább azt kellene elérniük, hogy ha betérünk a színházba, ne 98%-os pontossággal jósoljuk meg a darabok szövegét, üzenetét és „külcsínét”.

Ráadásul mily csodálatos, hogy az a magát „nyelvvédőnek” nevező nyelvész-költő írja át – általában balliberális színházak felkérésére – nagyjaink darabjait, aki arra biztat mindenkit, hogy használjon minél több idegen szót. („Az idegen szavak már nem a magyar nyelv szegénységét, hanem gazdagságát mutatják” – írja a Mancsban, hja, ezt hívják szóárulásnak).

Nos nem, ez nem vagány.

Nem kicsi barátom, ülj le szépen, mint Páskándi Géza bácsi (ajánlott olvasmány az Árpád-házi triptichonja) és írj magadnak királydrámát, de ne mások nevével próbálj felmászni a művészeti uborkafára. Legyél merész, mutasd meg mennyire eredeti vagy, ne kész receptre dolgozz. A főpróba képeiről pedig lerí, hogy ez is pont olyan lesz, mint a többezredik adaptáció, rendezői kiegészítésekkel. De legalább még szabad unni.

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma