Tényleg betiltják a homoszexuális írókat?

Aljas csúsztatás az egész ballib cirkusz és műfelháborósdi.

Fotó: Bach Máté

De ha már Nyáry Krisztiánnal az élen mindenki az irodalommal példálózik, lássuk, hogy mi van ennek a hátterében. Vajon Shakespeare munkásságának a homoszexualitás megvallása a lényege, vajon egy Shakespeare-szonett miatt vált bárki nemet, vagy azért, mert a jóemberkedő álcivil szervezetek elhitetik vele, hogy attól jobb lesz az élete, csak egy kis korrekcióra szorul az egész, van is erre terápia, miegyéb, ők csak segíteni próbálnak és helyrehozzák azt, amit Isten elrontott.

Betiltják őket, mert a saját nemükhöz vonzódtak? Íme, a legzagyvább, legprimitívebb félreértelmezések egyike. Mit állítanak a balliberálisok? Hogy a törvény miatt kiskorúak nem olvashatnak homoszexuális szerzőket, a könyveiket kivonják a bolti forgalomból stb. (Eddig is végeláthatatlan kamaszsorok álltak a francia egzisztencialista irodalomért.) Erről először az jutott eszembe, hogy bizony furcsa emberek azok, akik mások erotikus vonzalmait lajstromozzák, biztos egy kis noteszben tartják a listát a belső zakózsebükben vagy a harisnyatartójukban; no meg az, hogy ezen íróknak valóban a homoszexualitásuk lenne az egyetlen emberi, irodalmi értékük? Azért olvassuk, szeretjük őket, mert homoszexuálisok voltak, vagy netalán a munkásságuk miatt? Micsoda ordas csúsztatások ezek! Azt akarják elhitetni velünk, hogy Proust csak azért jó író, mert homoszexuális, és nem azért, mert megírta Az eltűnt idő nyomában-t? Oscar Wilde-ot azért olvassuk rongyosra, mert a saját neméhez vonzódott és botrányt botrányra halmozott a viktoriánus Angliában, vagy azért, mert megírta Dorian Gray arcképét? Nem kérdés, hogy az utóbbiak miatt. Ők az irodalmi teljesítményük miatt maradtak meg a kulturális emlékezetben, nem az életvitelük miatt érdemelnek tiszteletet. Viszont a végére kissé megfordítom a kérdést: vajon azért olvassuk Petőfit, mert heteroszexuális volt? Micsoda abszurdum!

Nocsak, eddig nem azért olvastuk őket, mert a saját nemükhöz vonzódtak?

Egyáltalán nem, különben is, ki olvas bárkit ilyen alapon? Ezek az írók nem a homoszexualitásról írt műveik miatt váltak klasszikussá, mert különben Rómeó és Romulus lenne a híres dráma címe. Ezek az írók nem azért kanonizálódtak, mert homoszexuális propagandát csináltak, egysíkú, önismétlő művészekként. Ha írtak is erről, más témájuk is volt, sőt. Lássuk például Faludyt! Tény és való, hogy csak ő bírt versének, prózájának hőse lenni, de nem minden verse és könyve szólt arról a minőségéről, hogy férfiakhoz (is) vonzódott. Ezek az írók nem azért nagy írók, mert a homoszexualitást propagálták vagy csak erről írtak. Aki ezt állítja, az ideológiák rabja. Az életművük ennél sokkal gazdagabb.

Faludy György az egyik kedvenc költőm, szinte mindent olvastam tőle. A – jobb, rosszabb – homoerotikus verseit is. Ezek a versek szerteágazó, sokrétű munkásságának kis részei. Nem volt egytémájú szerző, nem a férfiak iránti vonzalmának lírai vagy prózai leírásából áll az életműve, mert ha csak ebből állna, akkor valószínű, hogy irodalmi kuriózum maradna, de nem lenne irodalmi nagyság. Elolvastam, de nem éreztem homoszexuális propagandának őket, annyi viszont bizonyos, hogy tizenévesen inkább a Villon-átköltéseiért rajongtam, mert azok irodalmi értelemben is sokkal jobbak, most meg inkább az emberiség apokaliptikus jövőjéről írt verseit kedvelem.

De ne kerülgessük a forró kását, hadd kérdezzem meg: miért kellene a munkásságuk ezen részét a kiskorúakkal megismertetni? Miért a Nel mezzo del cammint kellene olvasniuk, és miért nem világklasszis Haláltánc-balladát? Tudtommal Sade márkit vagy Apollinaire Tizenegyezer vesszőjét sem adjuk iskolások kezébe, és nem azért, mert bármiféle propagandát tartalmaznak, hanem azért, mert nem ennek a korosztálynak valók.

De hát más témájuk sem volt, csak vélt vagy valós erotikus vonzalmuk.

Hát persze. De még ha így is lenne, hogyha kiderült, hogy Shakespeare a szonettjeit egy férfinak írta, változtat-e a szonettek irodalmi értékén? Ezentúl nem idézhetjük őket, ha nőnek udvarolunk, merthogy azt már lefoglalta az LMBTQI-közösség? Értem, hogy fehér szinkronszínész már nem szinkronizálhat fekete színészt, de ebből az következik, hogy lefoglalják maguknak ezeket a műveket, kisajátítják ezeket az alkotókat? Netalán ez lenne a cél: homoszexuális alkotóként aposztrofálni őket, éreztetni, hogy ők emiatt jók, emiatt különbek másoknál? Veszélyes vizekre eveznénk, ha ez lenne a szándék.

Az összes megszólaló közül a legbutábban Nyáry Krisztián érvel, amikor a következőt írja: „A nemváltás sajnálatos módon rengeteg helyen feltűnik a görög, római, indiai és egyéb korszerűtlen mitológiákban és a hatásukra megszületett irodalmi művekben. Az világos, hogy Ovidius Átváltozásait ezután nem lehet fiatalkorúaknak árusítani, de mi legyen a helyzet az Ovidiust sűrűn idéző Dante vagy Janus Pannonius műveivel?”

Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy aki a XXI. századi nemváltó műtéteket és hormonkezeléseket visszavetíti ezer évekre ezelőtti időkre, és szó szerint értelmezi a szimbólumokat, a parabolikus nyelvezetet, az egyéb aljasságokra is képes.

(A borítókép illusztráció. Fotó: Bach Máté)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!