időjárás 5°C Vendel 2021. October 20.
logo

Dumb és Dumber előválaszt

Szikszai Péter
2021.10.05. 17:47 2021.10.06. 12:01
Dumb és Dumber előválaszt

Dumb és Dumber nagyon boldog volt az előválasztás első fordulója után. Bár nem nyertek, de egyikük 20, a másikuk pedig 27 százalékot ért el, amiből egyenesen következett, hogy mindketten miniszterelnöknek gondolták magukat. Sőt, miután összeadták az eredményüket, kétharmad jött ki. – Hoppá! – jelentette ki Dumb. Dumber pedig ezzel teljesen egyetértett. – Akkor lehetne az új alkotmány egy Batman-képregény – kiáltott fel lelkendezve Dumb, és Dumber abszolút osztotta a véleményét. Dumb és Dumber egyetértett abban is, hogy az Orbán le van győzve, hiszen rá senki sem szavazott. Ideje van tehát kormányt alakítani. Dumb azt javasolta, hogy ő legyen a kormányfő, mire Dumber helyeselt, de azt mondta, hogy legyen inkább ő. És ebben maradtak. Aztán úgy döntöttek, hogy a legfőbb ügyész helyére kineveznek egy állatorvost. De aztán Dumbnak bevillant valami –  hiszen mégis csak ő volt a lángeleme –, és rájött, hogy azért nevetnek rajtuk oly sokan, mert ez még csak az előválasztás első fordulója volt. Dumber azonban nagyon nehezen értette meg, hogy előbb még ott van a második forduló és majd csak utána jöhet az Orbán, de aztán belenyugodott. Tanakodtak, hogy mi legyen a második fordulóban. Dumb nem akart visszalépni Dumber javára, de Dumber visszalépett, ám úgy, hogy továbbra is ő maradt a jelölt. Végül ebben maradtak. Meg abban, hogy az Orbán nagyon le van győzve, mert az előválasztáson nulla szavazatot kapott. Aztán egy kicsit eltűnődtek ezen, sőt még gondolkodtak is, mert hát ez volt az ő nagy erősségük. Márpedig ha ők elmélkedtek, akkor nagy fényes sziporkák pattantak elő a fejükből. Meg is lett rögvest a briliáns ötlet. – Egymás mellé kell írni a nevünket a szavazólapokon, és kis piros szívvel kell jelölni, ki legyen Orbán helyett a főnök! – kiáltottak fel egyszerre. És zsírkrétával neki is álltak volna, de elkéstek, mert a lapokat a bizottság már elküldte a nyomdába. De ennek ellenére sem adták fel, hiszen nem olyan fából faragták őket. Másnap ugyan nem találták a térképen a Második Fordulót, de elindultak arra egy apró motorbiciklin összekapaszkodva. Kicsit fáztak, és aztán az egyiküknek pisilnie kellett. A többit pedig láttuk a filmen.

Borítókép: Képernyőfotó/YouTube

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu

Halottasházakká alakultak a román kórházak

vg.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Orbán Viktor: Szalagavató - fotó

origo.hu

Nem oktathatnak ki minket jogállamiságból!

magyarnemzet.hu

Elszálltak az üzemanyagárak, ársapkát raknak a benzinre a szomszédban

vg.hu

Kiderültek a Budapest Airport visszavásárlásának részletei

magyarnemzet.hu

Kiderültek a Budapest Airport visszavásárlásának részletei

magyarnemzet.hu

Aludd magad szebbé!

gyogyzona.hu

Bravúrosan rácáfolt a baloldalra a világkiállítás

magyarnemzet.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: Szalagavató - fotó

origo.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Az M4-esen autózott, aztán a belső sávban meglátta, ami ott se lehetett volna - videó

origo.hu

Elszálltak az üzemanyagárak, ársapkát raknak a benzinre a szomszédban

vg.hu

Az M4-esen autózott, aztán a belső sávban meglátta, ami ott se lehetett volna - videó

origo.hu

A nyilvános lánykérés nem cuki - hanem iszonyú gáz!

she.life.hu

Bravúrosan rácáfolt a baloldalra a világkiállítás

magyarnemzet.hu

Halottasházakká alakultak a román kórházak

vg.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Nem oktathatnak ki minket jogállamiságból!

magyarnemzet.hu

Aludd magad szebbé!

gyogyzona.hu

A nyilvános lánykérés nem cuki - hanem iszonyú gáz!

she.life.hu

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu