időjárás 5°C Vendel 2021. October 20.
logo

Gyászmunka

Pilhál Tamás
2021.10.11. 12:30 2021.10.11. 12:56
Gyászmunka

Állítólag telefonos közvélemény-kutatást készített október első napjaiban az ex-SZDSZ-es Horn Gábor-féle Republikon Intézet. Arra jutottak, hogy az előválasztás első fordulója sikeresen mozgósította az ellenzéki szavazókat, megerősödött a DK, az MSZP és a Momentum, miközben gyengült a Fidesz. Állítólag. A teljes népesség körében 6 százalékponttal, a pártválasztók körében 8 százalékponttal erősebb a széljobb-szélbal turmix, mint a kormánypártok – már ha hihetünk Hornéknak. 

Hogy igaz-e egyetlen szám is ebben az „adatsorban”, nem tudom. Csak azt tudom: ramaty életük lehet a balliberális közvélemény-kutatóknak. Olyasféle, mint a balliberális médiamunkásoknak. Kedvenc politikusaik helyett is nekik kell dolgoznuk, politizálniuk. Nekik kell terveket kovácsolniuk, agitálniuk, elemezniük, mozgósítaniuk, illetve a mind gyakoribb gyászmunkát elvégezniük. Azért nekik, mert kedvenc politikusaik mindenre (is) alkalmatlanok.  

Most, hogy a második forduló kezdetére teljesen összeomlott, illetőleg bohózatba fulladt az ellenzéki előválasztás, kell valami halvány reménysugár, egy kis buksisimogatás a csüggedt rajongóknak. Ezért készülhetett a Republikon hangulatjavító „kutatása”. Gyászmunka ez a javából. Próbálják menteni a menthetőt. Tudniillik az ellenzéki szavazók – internetes megnyilvánulásaikból ez világosan látszik – kétségbe vannak esve, s egy részük azt hajtogatja: nem megy el előválasztani, sőt jövőre választani sem, mert amit Karácsonyék műveltek, az agyrém. Teljes az apátia.

Meg tudom érteni őket. A miniszterelnök-jelölti válogató most is olyan színvonalúra sikerült, mint a 2009-es. Az akkori casting során a teljes balliberális holdudvart szénné égették, rajtuk röhögött az egész ország. Most pedig addig bohóckodtak, helyezkedtek, lépegettek vissza meg előre, marakodtak a még meg sem szerzett koncon, míg az öt indulóból hármat lenulláztak.

Fekete-Győr lemondott, Jakab fölszívódott, Karácsony meg a politikai villamos elé vetette magát. S mindeközben állva maradt egy kommunista tömeggyilkos rettenetes unokája, illetőleg egy közveszélyes futóbolond, aki listázza a homoszexuálisokat, veri a gyerekeit, kandelábert ígér a fideszeseknek s a Halálcsillag sugárnyalábjától retteg…

Ilyen fölhozatal mellett nem csoda, hogy az ellenzéki szavazó rosszul érzi magát a bőrében. Náluk már csak Horn Gáborék élete lehet zordabb. Nekik kell elvégezniük a gyászmunkát (is). A Republikon pár napja még azt hirdette, Karácsony Gergely nagy valószínűséggel megnyerné a második fordulót Dobrev ellen, Márki-Zay viszont nem… A pedofilokkal együttérző Pulai András Publicusa is hasonlóval próbálkozott. Aztán történt, ami történt.

Aligha hihető, hogy ennyi bohóckodás után az ellenzéki pártok erősödtek volna. Ám ha fals is a Republikon adatsora: a kormánypárti szavazóknak tilos hátradőlniük. Örök memento: 2002-ben az elbizakodottság bukáshoz vezetett. Véssük az eszünkbe: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni!

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Borítókép: Havran Zoltán