Mint ismert: pár napja blokád alá vette a brüsszeli rendőrség a békepárti, migrációellenes konferenciát. A Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában többek között téma volt az is, hogy letiltották, majd mégis folytatódhatott a Nemzeti Konzervatív Konferencia (NatCon) Brüsszelben. A nem éppen a kormánypártiságáról elhíresült Puzsér Róbert a felháborító, nemzetközi botrányt okozó ügy kapcsán elismerte, hogy Orbán Viktornak lett igaza. Az influenszer szerint olyan, mintha maguk az illiberális erők rendelték volna ezt a rendőri intézkedést, mert szépen alátámasztja azt, amit állítanak Brüsszelről, a globalizmusról és a liberálisokról, akik csak addig liberálisok, amíg egyetértesz velük. – Amint nem értenek egyet velük, már rögtön nem annyira liberálisok, rögtön tilalmaznak, és rendőröket küldenek. (…) Azzal, hogy a brüsszeli rendőrség blokád alá veszi ezt a konferenciát, igazolja azt, hogy retteg tőlük a brüsszeli elit. Igazolja azt, hogy ők éppen a kapuk előtt állnak, és törik be a kapukat.
Ezzel gyakorlatilag mindent alátámasztottak, amit Orbán Viktor március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén mondott, vélekedett Puzsér Róbert a műsorban.
A brüsszeli rendőrség botrányos akciója ellen számos politikus is felemelte a szavát, köztük Rishi Sunak brit és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. De még a baloldalon is kiverte a biztosítékot az eset.
„Nevetséges öngól” – idézte a magyargyűlölő Guy Verhofstadt liberális EP-képviselő szavait a Politico brüsszeli hírportál a belga fővárosban az elmúlt napokban megrendezett NatCon konzervatív konferenciáról szóló cikkében.
További Poszt-trauma híreink
Mindenesetre Orbán Viktor tudhat valamit, hiszen még a véresszájú megmondóember, Puzsér Róbert is igazat adott neki.
Tényleg itt idő, le kell csapolni a brüsszeli mocsarat!
Borítókép: Puzsér Róbert (Fotó: Éberling András)
. . .
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!

Lenin is globalista volt

A nemzeti kormány felelősségéről
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.

Kuncze Gábor akkora öngólt lőtt, hogy még Magyar Péter is beleremegett
Vállalhatatlan, amit véd az SZDSZ egykori elnöke.

Bródy János vérlázító halottgyalázására nincsenek szavak, innen már nincs lejjebb
Szégyen!

Magyar Péter kamukirályt végre utolérte a végzete, fájó pontján találták telibe
„Nem volt véletlen, hidd el, hogy Juditból lett miniszter”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.