Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Szabó Tímea parlamenti képviselő ismét az Országgyűlésben próbált jelenetet rendezni. Ezúttal Varga Mihály tette helyre. Miután Szabó Tímea a Parlament egyik folyosóján támadta be a pénzügyminisztert, a kormánypárti politikus kapott az alkalmon, és megkérdezte a balliberális óbudai képviselő asszonytól többek között azt, hogy tudja-e, miért van börtönben Kiss László, és azt is, hogy mikor találkozott utoljára az előzetes letartóztatásban lévő DK-s óbudai polgármesterrel? Varga Mihály kérdésére Szabó Tímea rövid választ adott, ami kimerült abban, hogy „nem szokott börtönben látogatni embereket”.
Mint ismert, Kiss László napokkal ezelőtt a fogdában tette le a hivatali esküjét. A Gyurcsány-párti polgármester augusztus közepén vált az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjává, jelen állás szerint 18 millió forint vesztegetési pénzzel kellene elszámolnia.
A Párbeszéd politikusa a 2010-es kormányváltás óta előszeretettel gyanúsítgatja korrupcióval a kormányoldalt, de most, hogy a saját oldalának képviselőjével szemben merült fel ez a gyanú, már rögtön a hatóságokat vádolja. Szabó Tímea teljes mellszélességgel állt ki az óbudai korrupciós botrány kapcsán hivatali vesztegetéssel, valamint más bűncselekményekkel gyanúsított Kiss László DK-s polgármester mellett.
További Poszt-trauma híreink
Most azonban emberére talált, Varga Mihály rendesen kiosztotta. Úgy látszik, nem tanult Szabó Tímea és a baloldal abból, hogy az emberek most júniusban is világosan a tudtukra adták, hogy nem kérnek ebből az elképesztően alacsony színvonalú politizálásból. Továbbra is ezt az utat kívánják járni. Ez pedig csupán arra elég, hogy a világháló népe nagyokat kacagjon rajtuk.
Érthetetlen, de az ő dolguk, az ő választásuk.
Borítókép: Szabó Tímea (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!

Lenin is globalista volt

A nemzeti kormány felelősségéről
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.

Kuncze Gábor akkora öngólt lőtt, hogy még Magyar Péter is beleremegett
Vállalhatatlan, amit véd az SZDSZ egykori elnöke.

Bródy János vérlázító halottgyalázására nincsenek szavak, innen már nincs lejjebb
Szégyen!

Magyar Péter kamukirályt végre utolérte a végzete, fájó pontján találták telibe
„Nem volt véletlen, hidd el, hogy Juditból lett miniszter”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.