Takaró Mihály volt a Kontextusban Andor Éva vendége. A mások mellett Wass Albert művészetével foglalkozó tudós olyan izgalmas témákról is beszélt a Négyszemköztben, hogy miért vesztettük el Erdélyt. A költő és irodalomtörténész szerint a magyarság léte most is a kultúrán múlik, ezért a nyelvünk, kultúránk megőrzése élet-halál kérdése.
A sokrétű beszélgetésben Bródy János is szóba került, méghozzá azon kijelentése kapcsán, amikor a zenész úgy fogalmazott, hogy a Fidesz ereje a műveletlen emberfőkben rejlik. Azaz azért győzött immár négy alkalommal kétharmados fölénnyel, mert a magyarok ostobák és műveletlenek:
Azt gondolják, hogy az ő olvasatuk az egyedüli és minden más olvasat ettől primitívebb, reakciósabb, elmaradottabb, satöbbi. Ez egyfajta gondolkodásmód, amit az elitizmus és a gőg táplál. Tehát aki nem úgy gondolja, mint én, az valószínűleg műveletlen. Aki nem úgy látja a világot, valószínűleg azért, mert barbár. […] Erről nekünk nem szabad tudomást venni. Ez meggyengít minket.
Fontos beszélgetés, ajánlom megtisztelő figyelmükbe.
Borítókép: Takaró Mihály költő és irodalomtörténész (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!

Lenin is globalista volt

A nemzeti kormány felelősségéről
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.

Kuncze Gábor akkora öngólt lőtt, hogy még Magyar Péter is beleremegett
Vállalhatatlan, amit véd az SZDSZ egykori elnöke.

Bródy János vérlázító halottgyalázására nincsenek szavak, innen már nincs lejjebb
Szégyen!

Magyar Péter kamukirályt végre utolérte a végzete, fájó pontján találták telibe
„Nem volt véletlen, hidd el, hogy Juditból lett miniszter”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.