Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Felhévizy Félix – lévén hogy szabadságon van – nem akart állást foglalni az Index-témában, de megpillantott egy interneten keringő képernyőfotót, amely mégis arra az elhatározásra juttatta, hogy a horgászbotja mellől ismét a klaviatúra mögé üljön.
A meglehetősen beszédes képen a Fidesz–KDNP győzelmével végződött parlamenti választást követő indexes reakció látható az esemény másnapjáról.
A függetlenséget mint bástyát maguk köré tudatosan felépítő és ezt rendszeresen, hangosan kommunikáló portál az alábbi címet adta a választást értékelő cikkének:
Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?
Van ám tovább is, a szerző még messzebbre ment függetlenségének és objektivitásának a bizonyításában:
Ez azért nem piskóta!
Tüntetnek, hangoskodnak, Brüsszelig szaladva összehordanak mindent a sajtószabadság és a független média fontosságáról, és természetesen kígyót-békát kiabálnak a kormányra, hogy az tönkre akarja őket tenni. Közben pedig szemrebbenés nélkül leírják az idézett mondatokat.
És még van bőr a képükön! – háborodott fel a hírlapíró, majd pikírten folytatta. Ebben az országban az ő értékelésük szerint csupán propagandista jobboldali újságírók vannak, és velük szemben kizárólag független, objektív tollforgatók őrzik a sajtószabadság kialvó lángját.
Nos, hála istennek, az internet nem felejt és a most megmutatott kép immár végérvényesen megsemmisíti az Index hazug, álnok függetlenségmítoszát.
Miután legépelte ezeket a sorokat, Felhévizy megkönnyebbülten csukta be a laptopját, feltette a szalmakalapját és elégedetten visszasietett a horgászbotja mellé.
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
"Minőségi csere" - Krausz Gábor megmutatta, mennyire szerelmes
Turistákat öltek Afganisztánban
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.