Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Túl azon, hogy nem boncolgatom, hogy Gulácsi bejegyzését saját ötletétől vezérelve vagy a német fociban amúgy is ezerrel nyomuló LMBTQI- (stb.) kampány miatt kellett-e hivatalból közzétennie, semmiképpen sem tudok vele egyetérteni.
Mert hogyan is fogalmaz Magyarország alaptörvénye? „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
Márpedig az úgynevezett szivárványos családokban felnőve a gyermekek ezen joga legalábbis csorbul. Úgyhogy a magyar válogatott kapusától ez egy roppant szerencsétlen megnyilvánulás volt, ami követőinek reakcióiból is igen jól leszűrhető. És ez még akkor is így van, ha ezzel a címeres mezben eddig felépített nimbuszát nem rombolta le, legfeljebb kissé megkoptatta.
Bár a „szivárványcsalád” kifejezés elég tág értelmezést tesz lehetővé, idézzük ide, hogy Novák Katalin miniszter asszony mit mondott nemrégiben: „A homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése nincs a magyar emberek első száz problémája között.”
Itt a pont. Gulácsi Péter esetében pedig az az érzésem, hogy mindenki csak örülne annak, ha maradna annál, amihez a legjobban ért.
Ő a sportnál, a focinál.
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
A férfiatlanságában megalázott Magyar Péter eddig csak egy szánni való, saját választóit, kollégáit lenéző tudatlan, nagyképű, buta fickó volt.
Tini nem menekülhetett.
A Patrióta néhány napja forgatott a berlini karácsonyi vásárban a terrorfenyegetettségről
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Kőkemény kvíz: a többség nem tudja pontosan, mit jelentenek valójában ezek a szavak
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Botrányos előzmények, Szoboszlaira brutális feladat vár
Közleményt adott ki a Terrorelhárítási Központ
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Pánikot okozott az öltözőben a magyar fociedző
Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
A férfiatlanságában megalázott Magyar Péter eddig csak egy szánni való, saját választóit, kollégáit lenéző tudatlan, nagyképű, buta fickó volt.
Tini nem menekülhetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.