Az EU 34 millió migránst akar behozni Európába. Nem értem. De tényleg nem értem! Hogyan lehet a legális migrációt és az erőszakos inváziót összekeverni? Hogyan nem lehet megkülönböztetni a háborús fenyegetéstől menekülő, életüket mentő embereket a jobb életet kereső gazdasági migránsoktól? Hogyan nem lehet megkülönböztetni a militáns, erőszakos térítést szorgalmazó politikai iszlámot az egyébként sok humanista tanítást is tartalmazó (például szunnita) iszlámtól?
Vajon miért nem érthető meg egy olyan nemzetnek az iszlám- és migrációellenes hozzáállása, ahonnan másfél évszázadon át raboltak el asszonyokat hárembe, gyerekeket janicsárnak, és gyilkoltak meg emberek tömegeit, akik védték az otthonukat? Vajon miért nem méltányolható egy ország igénye, hogy meghatározza, kivel szeretne együtt élni? Különösen, ha jelentős áldozathozatalra hajlandó a nehéz helyzetben lévő országok megsegítésére – a bajban lévők saját földjén.
Miért „bűnös”, aki nem akar kevert kultúrát? Hiszen ez nem jelenti a másik kultúra lebecsülését, csak azt, hogy a következő generációk lehetőleg táplálkozhassanak a korábbi századok kulturális értékeiből. A túl hirtelen keveredés gyökértelenné tesz. De előfordulhat az is, hogy az egyik kultúra kiszorítja a másikat. (Lásd templomok mecsetté alakítva.) Nem lehet állítani, hogy a betelepítéssel nyerne az itt élő közösség, mert így netán modernebb, liberális nézetekkel bíró polgárai lennének. Egyébként vallási, ideológiai háttér alapján a nagyobb születésszám miatt is gyorsabban növekszik Európában a bevándorlók részaránya is a népességen belül. Itt felmerül a kérdés: Miért engedik a családromboló, nem éppen pronatalista nézetek terjesztését a nyugat-európai társadalomban, politikai korrektség címén? Az így összeszűkülő népesség aztán valóban beszívja a migrációt.
Miért nem tesznek saját kultúrájuk védelmére lépéseket a nyugati országok? Miért nem akarják azt egyáltalán megőrizni? (Lásd keresztény hagyományok.)
Meglehet, hogy a volt gyarmattartó országoknak van bizonyos lelkiismeret-furdalásuk, és ebből fakad, hogy szorgalmazzák a befogadást. De miért akarják ezt kiterjeszteni olyan országokra, akik a világ gyarmatosításából, rabszolgakereskedelméből soha nem részesedtek? Ha valamelyik országnak szüksége van bevándorlókra, legális migránsokra, mert csökken a népessége, ám engedélyezze. De miért akarják ezt minden EU-s tagországnak kötelezővé tenni?
Miért nem abban nyilvánul meg a Nyugat segíteni akarása – a jelenleginél sokkal határozottabb méretekben –, hogy azokban az országokban, ahonnan a migráció kiindul, az életet élhetőbbé tegyék? Olyan munkahely-teremtő beruházásokkal, amelyek a „nem halat, hálót” elv jegyében biztosítanának helyben foglalkoztatási lehetőséget.
Miért tekinti még a katolikus vezetés egy része is támogatandónak a migrációt? Az enciklikák világosan hangsúlyozzák a modern társadalmakban a jövedelem-aránytalanságok igazságtalanságát. A migrációval kapcsolatos állásfoglalások azonban kisebb súllyal idézik fel a fejlődő-fejlett országok közötti jövedelmi szakadékot. Kisebb annak a hangsúlyozása – bár megemlítik –, hogy a migránsok otthonmaradását kell minden eszközzel segíteni. Ez a kérdés nem néhány álságos jótékonysági kampányt kellene jelentsen, hanem átfogó gazdaságpolitikai változtatást. Minden jelentős, fejlett gazdaságban! Ennek, őszintén szólva, nyomát se látjuk. Az érthető, hogy most mindenki a vírusválsággal van elfoglalva. De korábban se volt ilyen törekvés.
A migráció támogatását a „magas” üzleti körök sokkal inkább „megbocsátják” a vallási vezetőknek, mint a jövedelmi differenciák égbekiáltó aránytalanságára való figyelmeztetést. (Amiből egyébként a nemzetközi aránytalanságokon is lehetne igazítani.) Aki a jelen kapitalista társadalmi rendszert, annak beruházási, „kiszervezési” politikáját bírálja, azt a liberális keresztény elit (is) gyakran azzal vádolja, hogy „kommunalista”, „nem ért a gazdasághoz”, haladásellenes, szakmailag dilettáns. De ki mondja meg, hogy szakmailag mi a helyes olyankor, amikor súlyos társadalmi feszültségeket okozó gazdasági következményei vannak a gazdaságilag racionálisnak tűnő döntéseknek (például a vízművek magánkézbe adásának latin-Amerikában), amely ellen fellázadókat adott esetben csak fegyverrel lehet visszatartani? Ez lenne a szakmailag helyes?
Amit csak nemzeti szinten lehet eldönteni, azt nem lehet „világszintre” emelni.
Ezekre a kérdésekre lehetséges lenne világos válaszokat adni. Csak akarni kellene.
