Vendéglátás a Madarasi Hargitán

A síközpont nem kevesebb, mint négy étteremnek és további két bárnak is otthont ad.

A Pethő vendéglő beltere a legszebb az összes egység közül, a konyha sok izgalmat nem nyújt, a fősodor ételeit kínálják közepes kivitelezésben. (Az udvarhelyi testvéregységben nagyságrenddel jobbat ettünk.) Az árak értékarányosak. Nem számítva a fél óra járásnyira, nem sokkal magasabban fekvő Turul szobrot, innen a legszebb a kilátás.

A Súgó a legfrekventáltabb étterem az üdülőközpontban. Az ételkínálat más kint és bent. A teraszon elsősorban roston sülteket kínálnak, valamint babgulyást, a benti részben szabályos éttermi választékkal rendelkeznek. Kínálnak többek között pacal- és parasztcsorbát, tárkonyos csirkeragulevest, vargányakrémlevest, sertéspörköltet és oldalast, sült és rántott húsokat, illetve sajtot, valamint az általunk is rendelt desszerteket.

Az árak kedvezőek. A levesek ára átszámolva 600 (kis adag húsleves) és 1600 (vargányakrémleves), a főételeké körettel együtt 1800 és 3000 között marad, desszertek 1000 forint alatti összegért kaphatók.

Az egyes ételek megvalósítási szintje közötti különbség meglepő. A húsleves gyengécske, nem karakteres, az iparinak tűnő tésztabetét túlfőtt, bármelyik háziasszony jobbat főz. A túrógombóc viszont kifejezetten finom, jó ötlet a mákba forgatott variáns, kóstoltuk ezt is, meg a klasszikusat is. A palacsinta átlagos, a házilag főzött lekvárnak tűnő áfonyás töltelék kiváló.

Az üdülőközpont bejáratánál működik a Madarasi menedékház, melynek honlapjáról megtudhatjuk, hogy a hegytető legrégebbi épülete ad otthont az étteremnek. 1941-ben adták át, ama boldog négy esztendő alatt, amíg Észak-Erdély újra magyar fennhatóság alatt állt. Számomra gasztronómiai szempontból ez volt a legmeggyőzőbb.

Az összefogott, de mégis változatos étlap a népszerű helyi és nemzetközi ételek mellett ígér néhány izgalmasabb, nem várt fogást is, az általunk rendelteken kívül vadpörköltet, korhelylevest, spenótot tükörtojással. S persze tartanak flekkent, csirkemell falatkákat, roston sült csirkecombot. Kínálnak hagyományos reggeliket is, ebben a rovatban szerepelnek az előételnek is beillő kencék, a zakuszka és a padlizsánkrém.

Az árak kedvezőek, a főételeké az 1500 és 2500 forint közötti sávba illeszkedik, a söröké 500 forint körül mozog. Tisztes adag (200 gramm) zakuszka potom 700 forint, de ugyanennyi padlizsánkrém is 1000 forint alatt marad, desszertek és levesek 1000 forint körül kaphatók.

A bablevest ízletesnek találtuk, valamivel több babot elfogadtunk volna benne. Értékeltük, hogy nem sűrítették agyon és nem főzték túl. Az étlap főétel kínálatából a kacsacomb érdekelt volna elsősorban, de azzal nem tudtak szolgálni. Kifejezetten jól sikerült a puliszkával körített rókagomba-paprikás, szépen visszaadta a gomba természetes ízét. Finom volt a savanyított karfiol is. Helyben készültnek tűnt falafel, ami bizony még a magyar fővárosban is ritkaság, a legtöbben mirelitáruból dolgoznak. S nemcsak helyben készült, de finom is volt, frissen sült, megfelelő volt az állaga és az ízesítése is. Sajnos a köretek hőfoka elmaradt a várakozásainktól, egyébként ízlett a tévedésből kihozott hagymás reszelt burgonya, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva „rántottnak” neveztek az étlap szerkesztői, holott a rántáshoz semmilyen értelemben nem volt semmi köze. A később érkező tört paszulynál ettünk jobbat is, de ez sem volt élvezhetetlen. A carbonara stílusú penne közép-európai volt, tejszínnel készült, kamaszkorú pastaszakértőnk, miután joggal kritizálta, jó étvággyal megette.

Összegzésül azt tudjuk ajánlani az idelátogatóknak, hogy járják végig az egységeket, érdemes minden nap máshová beülni, s ha netán egyhetes a kirándulás, ott van még Ivóban az Öreg Szivacs vagy Zeteváralján az Árpád háza étterem. Ha pedig nem a tisztes átlagot képviselő helyi fősodratú konyhára kíváncsi a társaság, hanem annál többre, Székelyudvarhelyen a Schwarcz bisztró és a Páva a legközelebbi – konkrétan 36 kilométerre fekvő – nagyvárosi mércével mérve is igényes hely.