Több mint tíz év telt el azóta, hogy apámmal első ízben betértünk a Bock bisztróba egy kiadós ebédre (korábban, nem sokkal nyitás után jártam e helyen, akkor megelégedtem a magyaros „tapas-szal” kísért borozással), de a rendelt fogások közül több is olyan impresszív volt, hogy ma is érzem a nyelvemen az ízüket, s képileg is beleégtek a memóriámba. Hadd említsek kettőt név szerint. Az első az „Ökörpofa „retro”” nevű klasszikus, mely ma is étlapon van mind a körúti, mind balatoni egységben, igaz, más körettel. Pörkölt-hangulatú pofa, sertésfül, velőscsontba rejtett krumlipüré – így nézett ki akkor a fogás, mely akár névjegye is lehet a Bíró Lajos stílusnak, ha nem alkotott volna a Mester tucatnyi hasonlót. Mint például a másik akkori fogásunkat: bőrén sült fogas, marhaínnal, vargányával és túrós csuszával. Közös a két fogásban a kiváló alapanyagon, a remekbe szabott technológiai megvalósításon, a virtuóz tálaláson túl a magyar ízharmóniák megőrzése ötletes, kreatív alapanyagtársítások mellett. De hosszan példálózhatnék Bíró Lajos jegyezte Buja disznó(k) rántott sertésfülével, A Séf utcájának mustáros hagymás lecsókolbászával, vagy a Bock bisztró libamáj sushi-jával, ahol a sushi csak forma, a rizs helyét a libamáj veszi át, amit füstölt tokhallal tálaltak, midőn pár éve kóstoltuk e kreációt egy székelyföldi séf barátommal. Surf and turf (hal és hús egy tányéron) volt ez a javából!