Amikor a kétezres évek legelején először találkoztam a „Soltvadkert–Kecel–Kiskőrös aranyháromszög” szókapcsolattal egy szakmai prezentáció keretében, azt hittem, hogy ez az előadó ironikus nyelvi leleménye, amivel az akkortájt még dívó borhamisításra utal. Egy újszülöttnek, ugyebár, minden vicc új. Akkortájt ismerkedtem a borok világával, nem csoda, hogy nem ismertem még a szakzsargont. Az utalás egyébként stimmelt, csak a metafora tekintett vissza már akkor évszázados múltra.
Eredete a századfordulós szóhasználatban gyökerezik, mely a Burma–Thaiföld–Laosz vidéki kábítószer-előállításra és -kereskedelemre utalt, jóval később, a hetvenes években kezdték használni a magyar médiában a jelzett alföldi települések által meghatározott régióra, akkor még egyértelműen pozitív kontextusban. E körzet ugyanis az állampolgárok által befizetett adó tekintetében országosan élenjáró volt. Szakmai források szerint a szőlő- és gyümölcstermelő szakszövetkezetekben a gazdák saját birtokukként művelték az ültetvényeket, ami megmutatkozott a számokban is.
Tíz éve jelent meg egy összefoglaló az „aranyháromszögről” a Borászati füzetekben, ebből hadd idézzem azt a mondatot, mely az eufemizmust súroló finomsággal írja le a bortermelés kilencvenes évekbeli anomáliáit: „A rendszerváltás után az egész ország borászatában kisebb-nagyobb mértékben megjelenő, az érvényes borjogtól eltérő módon előállított és borként forgalomba hozott termékekkel kapcsolatos tevékenység megjelent Kecel–Kiskőrös–Soltvadkert térségében is.” De mint az Index négy évvel ezelőtti írásából is megtudhatjuk, nem csak a borvilágban termett arany e régióban.
Mára már a borfogyasztó közönség tagjainak az „aranyháromszöget” meghatározó városok kapcsán már nem az egykori törvénysértő jelenségkör jut eszébe, hanem olyan élvonalbeli borászok remek nedűi, mint Frittmann János, Font Sándor vagy Szentpéteri Attila. Hála a Fennvalónak, a hatóságoknak és minőségelvet követő, az árral sokáig szemben úszó borászoknak.
A gasztronómia tekintetében az „aranyháromszögben” a fősodor uralkodott napjainkig. Kecelen a Fürtösben volt szerencsém enni a kétezertízes évek fordulóján, Soltvadkerten az Anna vendéglőben, a Venyigében és az Öreg tó nevű étteremben, Kiskőrösön a Kurtában. A Kádár korban kialakult receptúrák mentén Venesz József és Pető Gyula tankönyvein szocializálódott szakácsok nagyobb mellélövések nélkül szépen hozták a megszokott ízeket. Legmeggyőzőbb az Anna étterem volt köztük. Országos hírnévre e régióból a Szent Korona cukrászda tett szert, mely a hagyományos vonal egyik legszínvonalasabb egysége a Kárpát-medencében.
