Nem volt könnyű választani, az említett fogások mellett csábított a fehérboros fokhagymás fekete kagyló, s a tigrisrák is, végül a tintahal mellett döntöttem, amely kifejezetten ízletesnek bizonyult. Az adag felettébb korrekt, szépen tálalt, remek salátát meg „lepénykenyeret” adtak mellé. Ha tudom, hogy egy komplett tányért kapok, nem is kérek mellé köretet. Mellesleg a felszolgáló javaslatára rendelt burgonyás mángold – a délszláv konyha bevett körete – kifejezetten jól sikerült.
Társaimnak nem igazán szolgált megelégedésére a maguk fogása. Egy tárkonyos ragulevessel indítottak, amit nem ért egyik oldalról sem bírálat, viszont a marhapofával és erdei gombaraguval töltött lepényt rendelő jóbarátunkat nem győzte meg a hús, ami mellé jóféle csónakburgonyát és kis tégelyben mángoldos krumplit is adtak.
Az amatőr formázású csevap sem aratott sikert, ezt ketten is kérték. Kétségkívül jót tett volna a húsnak némi pörzs, de inkább a „házi lepénykenyérnek” nevezett köret hozta ki mindannyiunkból a kritikus hajlamot.
Tény, hogy a műfajjal érdemes lenne még kísérletezni, a majdhogynem teljesen homogén buborékeloszlású, roppanósságmentes, szivacsszerű laposkenyér nem adott jó élményt, ennél még az albán pékségek laposkenyere is meggyőzőbb. Négyfős vidám társaságunk körében konszenzus alakult ki abban, hogy más megnevezést kellene alkalmazni a kenyérre vagy rendes lepényt sütni, mert ez így eleve kódolja azok csalódását, akik tisztában vannak a műfaj mibenlétével.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!