Újra egy kis Mátra

Hogy miért? Mert remek borok készülnek ezen a kissé elhanyagolt borvidéken. Kár. Érdemes lenne minden borisszának odafigyelnie ezekre a valódi szépségekre. Élénk savak, finom elegancia, határtalan élvezet. Igazi borélmény azoknak, akik szeretik a gyümölcsös, eleven, józan és mértékletes eleganciával teli borokat. Holott a Mátra borait sokáig az ország egyik édeskés-illatos lelőhelyeként tartották számon. Rengeteg cukrozott muskotály és hasonszőrű társaik kerültek innen palackba – vagy legalább is így tájékoztatták a jóhiszemű fogyasztót.

Ez már hála az Égnek és sok jó termelőnek, a múlt. Itt, Európa közepén a legkiválóbb szőlőtalajok általában a vulkáni kőzetek málladékával kevert egyéb talajokból alakultak ki. Andezitek, riolitok és azok tufái adják a mátrai, az egri, a bükki és a tokaji borvidékek altalaját. A vulkáni tufából képződött vagy vulkanikus kőzetmálladékkal keveredett talajok általában nehéz, testes, savakban gazdag, különlegesen aromagazdag, lassan fejlődő és sokáig érlelhető borokat adnak. A legkoncentráltabban a borvidék északi pereméhez közeli területeken – Szücsi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi – érezhetjük a geológiának ezt az összetett és számunkra kedvező hatását. Korábban nem feltétlenül gondolkodtak a legjobb dűlők megfelelő kihasználásában a helyi termelők, de ma már más a helyzet. 

A fiatalabb, sokat kóstoló és egyedi minőségre törekvő termelők közül egyre többen választják azt az utat, hogy boraikat egy-egy dűlő terméséből készítik el.

 A Gereg, az Úrráteszi, a Fáy-domb, Cserepes-dűlő, Diós-dűlő, Epreskert, Barna-tanya mind olyan termőterületek, amelyek egyedi palackok címkéin is megjelentek. Ez egyértelműen felhívás keringőre: kóstolj meg, ismerj meg, kötődj hozzám.

A mátrai borvidék szőlői

Jellemző, hogy ide viszonylag későn érkezik a tavasz. A csapadék nagy részét felfogja a Mátra, ezért a borvidék éghajlata inkább száraznak mondható. A kőzetek és talajok gazdag ásványianyag tartalma a gondosan kezelt és alacsony hozamokhoz szoktatott ültetvények borai képesek megőrizni jó szerkezetüket. Ez, és az egyre szaporodó, természetességre törekvő, modern gondolkodású termelő az, akiknek a borain keresztül a borvidék önálló és izgalmas arcát tudja megmutatni.

A Mátra elsősorban fehérbor termő vidék, a kékszőlővel beültetett terület az előbbinek csak mintegy ötöde.

 Az elmúlt századokban erre a vidékre jellemző, domináns vörösbortermelés mára nagyon lecsökkent. Az igényes borissza mégis inkább a jó kékfrankosok sorára figyelt fel, lassan jó húsz éve. Hagyományos fajtái az elmúlt kétszáz évben az olaszrizling, leányka és a kadarka voltak. Fornády Elemér 1947-ben írt könyvében dicséri a visontai vöröset, amely az egrinél simább és néha fűszeresebb volt. Kadarkából készült a gyöngyösi siller. A szocialista nagyüzemi elmezavar persze itt is jókora pusztítást okozott, de a borvidék – ha nem is a leggyorsabban – de szépen felállt a nehéz időszak után.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre több fiatal és jószándékú termelő jelent meg a borvidéken, akár Budapestről ingázva is.

 Karner Gábor volt az első, akit Losonci Bálint követett. A helybéli Szecskő Tamással kiegészülve alakították meg az első termelői kört Mátrai Tőkések néven. Talán néhányan emlékeznek még első budapesti bemutatkozásukra, ahol számtalanszor türelmesen magyarázták az eddigiektől eltérő, koncentrált, izgalmas boraikat. Olaszrizlingben, kékfrankosokban, velteliniben fejezték ki a termőhely szépségét, egyediségét.

Mellettük született meg még néhány igazán szeretetre méltó kispince, például Ludányi Balázsé, aki atyai örökségét folytatta – kissé másként. Centurio Szőlőbirtok néven palackozza borait, ám a mennyisége igen csekély. Borai nagyon gyorsan elfogynak, nem véletlenül.

A Mátra komoly potenciál. Vélhetően még most is fejlődése legelején lévő borvidék.

 Adottságainak töredékét tudták még csak feltárni, holott a dolgukat komolyan gondoló termelők száma szépen szaporodott az elmúlt évtizedben. Az fent említett termelőkön kívül ma már Benedek Péter, Orbán Dániel (Dominium), a Levente Pince, Páger Mátyás, Szignárovits-Maka Pincészet, Kékhegy Pince, H2, Itt és Most Pince, Kerekes Pince és mások borai is a Kárpát-medence legizgalmasabb borainak kínálatát gazdagítják. Van-e titok a remek borok mögött? Vélhetően tiszta gondolkodás, egyelőre kellő lendület és némi optimizmus. Amit manapság talán a legnehezebb a borkészítéshez kötni.

Kovács András és Tóth Kinga

Pedig van itt mire – kikre – felnézni. A napokban kiváló mátrai borokat kóstoltunk, nem is keveset. Afféle „csont nélküli” kóstoló volt, igazán remek tételekkel. Elegáns, sima és visszafogott furmint (Szignárovits-Maka 2021), lehengerlő, lelket melengető hárslevelű (Kerekes Hárslevelű 2018), buja és finom tapintású narancsbor illatos fajtákból – a közönségesség látszatát is messze elkerülve (Kékhegy Pince: Ami úrrá lesz… 2022).

De a kékszőlőkre sem panaszkodhattunk. Rögtön az indításként kóstolt Kékhegy Pince Piroska siller 2022 mutatta meg, mire is jó ez a kissé alábecsült bortípus. Remek helye lehet az asztalon, szinte bármilyen fogás mellett képes jól teljesíteni.

 Jó savak és egy kevés, alig érezhető tannin – a legjobb út az ideális gasztrotárssá váláshoz.

Aztán következett jó néhány izgalmas Zweigelt, kékfrankos és igen ritkán kóstolt fajták borai is. Ha valaki nem ismerné még a Hegymente Szőlőbirtok nevét, nos ne aggódjon. Első palackozásaikkal mostanában jelennek meg a piacon. Jó lesz igyekeznie annak, aki kiváló boraikat szeretné megismerni. Némelyik tételükből mindössze néhány litert készítettek, így tripla öröm és megtiszteltetés volt a számunkra, hogy ezeket a borokat megkóstolhattuk. Csókaszőlő 2022 – a bujaság dicsérete. Laska-syrah 2022 – sehol máshol nem kóstolható házasítás, ritka jószág igen gazdag és mély aromatikával. De kóstoltunk Hajnos kéket is (ősi, számos európai szőlőfajta kiindulásaként szamon tartott fajta) és remek osztrák klónból készülő kékfrankost. A laska személyes kedvencem, a kadarka mellett a régi magyar fajták közül a legígéretesebbnek tartottam.

Talán nem tűnik túlzó vagy éppen szédelgő feldicsérésnek, de Kovács András és Tóth Kinga tulajdonosok és elszánt önsorsrontók olyan borokat készítettek, amire néha éveket kell várnunk.

 Jó egyensúly, tiszta gondolatok, őszinte szőlő vezette koncepció. Számomra hallatlan meggyőző és izgalmas kínálattal álltak elő, vélhetően saját örömükre is. Pedig nem kis dolog Budapestről „másodállásban” 1,6 hektárt gondozni a Mátrában. A termés mennyisége egyes fajtáknál – például a sok termelő felbuzdulását kiváltó majd gyorsan le is lankadó – telepítési kedvet indukáló csóka vagy hajnos, minimális. Jobb helyeken az ilyen mennyiségben termő szőlő borát csillagászati összegekért mérik, nem véletlenül. Csak itt, csak most, nyolc liter.

A Szignárovits-Maka Borsos kékfrankosát magnumba töltve már méltattam, remek volt a két Zweigelt is a Kékhegy Pincétől (2021, 2019). A Turán nem szokta a szívem megdobogtatni, de a H2 Pince olyan furcsaságot töltött palackba, amire nem lehet nem odafigyelni. Cancan szelid néven húsz gramm cukorral 16 százalék alkohollal, Pinot Noir, Kékfrankos, Turán. Ritka jószág, finom tapintással és izgalmas ízekkel. Kecskesajt és kacsa rilette imádta. Nem kell szégyellni, ha kérünk még belőle. Zárszó nehéz, folytatnám, akárcsak a kóstolást. Ez a csaknem húsz izgalmas bor csak töredéke a kóstolásra érdemes kínálatnak. Kalandra fel, várnak a hideg téli esték és a Mátra borai.

Borítókép: A mátrai borvidék (Forrás: Mészáros Gabriella)