Sokan kérdezték már, mit lehet vajon tenni akkor, ha egy borospalack bontásakor nedves újságpapírra vagy penészes pincére emlékeztető dohos, kellemetlen szagot érzünk. Ez meglehetősen egyértelmű. Dugó. De a dugósságnak van egy még bosszantóbb változata is. Ez még az a fázis, amikor a kellemetlen szag nem uralkodott el az egész tételen, de már éled az előszele. Ilyenkor azt érezzük, hogy a bor illata tompa vagy egyáltalán nem hordoz semmilyen konkrét aromát. Ha a bort már ismertük, akkor sajnos elég gyorsan rájövünk a dolog nyitjára. Dugó…
Az egyéni érzékenység a dugósságot illetően meglehetősen széles skálán mozog. Némelyek képesek egy trillió részecske alatti TCA-fertőzöttséget érezni, mások pedig képtelenek ennek akár a többszörösét is kiszagolni. Ezek a különbségek nagyrészt genetikai eredetűek, bár a rendszeres kóstolással (tréning) segíthetünk magunkon. Ettől függetlenül ez a rettenetes szag még akkor is befolyásolhatja a bor élvezetét, ha nem vagyunk tudatában a jelenlétének. A bort ilyenkor szinte kiherélték, élvezeti értéke közelít a nullához. Ne hagyjuk magunkat akkor sem, ha a kóstoló csapat „hadd tanuljunk” felkiáltással meg akarja kóstolni a tételt. Reális képet semmiképpen nem kaphatunk a borról, sőt. Ha valaki nincs tisztában a dugósság eredetével és előfordulásának gyakoriságával, még negatív tapasztalatokat is köthet a termelőhöz, pincészethez – teljességgel tévesen. (Állítólag durván 5 százaléknyi fertőzött parafadugó kerül forgalomba a teljes mennyiséghez képest.) A dugósság nem termelőfüggő. Semmi köze ahhoz, hogy az adott termelő borai amúgy milyen minőségűek. Ezekben az esetekben minősíteni kizárólag a parafadugó gyártóját, netán kereskedőjét lehetne, bár ezt sem érdemes. A parafadugó alapanyaga élő anyag. Paratölgy. Éppúgy, mint a bor. Balesetek és hibák bárhol előfordulhatnak.
A paratölgy nagyjából hétévente képes olyan vastag kérget növeszteni, amely alkalmas lesz dugók készítésére. Élő anyag, így számos kellemetlen baktérium képes megtelepedni pórusaiban. Legveszélyesebb ellensége az ún. TCA (tri-clor-anizol nevű vegyület), amely klórvegyületekkel érintkezve okozza a klasszikus dugósságot. Általában a legtöbb dugós tételnél már a dugó megmozdításakor érezni, hogy baj van. Ha felmerül bennünk a kérdés, miszerint nem dugós-e a borunk, hát fájó szívvel vegyük tudomásul, hogy biztosan dugós lesz. Egyszerűen azért, mert ha a bor teljesen tiszta, akkor fel sem merül bennünk ilyesmi. Levegőztetéssel csak rosszabb lesz a helyzet, ne próbálkozzunk feleslegesen. Amúgy a dugósság azért nem a legrettentőbb borhiba, mert a dugós palackokat a kereskedő ki kell hogy cserélje. Nyilván csak egy észszerű kóstolási mennyiség hiányozhat a palackból, amelyet a borhibát okozó dugóval együtt kell visszavinnünk, akár egy nagyáruházba is. Speciális borkereskedések minden további nélkül cserélnek.
A fehérborokat általában sokkal fiatalabb korban palackozzák, mint a vöröseket. Ezeket sokszor fiatalon történő fogyasztásra készítik. A palackozás előtti életüket kizárólag egy rozsdamentes acél tartályban, ellenőrzött hőmérséklet mellett töltik, általában nem cél az, hogy a palackban számottevően érlelődjön. Ezért találunk nem parafadugóvál lezárt palackjaink között több fehérbort.
A hordóban érlelt vörösboroknál sokkal gyakrabban találkozunk parafadugós lezárással, nem véletlenül. Ezek a tételek sokszor valóban évekig pihennek a pincében, a termelőnek biztosra kell mennie. Ami persze csak kívánalom, egyáltalán nem biztos, hogy minden a tervek szerint alakul.
Néhány éve a hazai kínálatba kerülő palackos borok zárásával kapcsolatban komoly aggály merült fel. Mégpedig az, hogy talán a legnagyobb parafadugó-szállítók nem ugyanazt a minőséget kínálják a világ különböző tájain. Mi valahogy akkor is a rossz oldalra kerültünk. Ezért van az, hogy néhány hazai termelő a mai napig kerülőúton szerzi be a dugókat. Kár.
A dugókérdést még számos oldalról körüljárhatnánk, nem biztos, hogy messzire jutnánk. Bármennyire is szomorú, bizonyos mennyiségű dugós palackba valamennyien belefutunk, ha bort kóstolunk. Hozzáteszem, sajnos nem a dugósság az egyetlen olyan probléma, ami palackozás után keseríti meg az életünket. Legyünk belátók és türelmesek. Ne bosszankodjunk, inkább vegyünk elő egy másik palackot.
Jásdi, Csopaki Olaszrizling Hegybor 2021
Csopak mint termőhely a maga melegségével és homokkőre települt ültetvényeivel az olaszrizling egyik legkönnyebben élvezhető változatát kínálja. Elegáns, jázminos illattal. indul. Kiegyenlített, koncentrált és komplex. Végigvonul rajta a virágos, édeskés árnyalat. Élénk savak, karcsú test, kerti fűszerek pikáns fanyarsága adja a gerincét. Nem túl bonyolult – talán épp ezért kimondottan tiszta és határozott. Nem akar más lenni, mint ami. Szerethető és barátságos olaszrizling.
Tokaj Kikelet Pince Váti-dűlő Hárslevelű 2012
A Váti az egyik legkarakteresebb tarcali dűlő, évről évre erőteljes szerkezetű, kiemelkedő minőségű szárazborokat ad: déli fekvés 200 méter tengerszint feletti magasságon, közel 30 éves tőkéken terem a vulkanikus, dácit alapkőzet felett elterülő vékony löszrétegen. A bor hordóban erjedt és érlelődött. A 2012-es évjárat nem volt egyszerű, sok helyen elégtek a savak a nagy melegben. Nem voltam biztos benne, hogy a bor még talpon lesz, de Berecz Stephanie ezúttal is bizonyította: ért a borhoz. Illatában, ízében szép érettséget, jó savszerkezetet, élénk gyümölcsösséget, finoman ásványos utóízt mutat. Soha rosszabb viszonylagos évkezdést!
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
