A fehérborokat általában sokkal fiatalabb korban palackozzák, mint a vöröseket. Ezeket sokszor fiatalon történő fogyasztásra készítik. A palackozás előtti életüket kizárólag egy rozsdamentes acél tartályban, ellenőrzött hőmérséklet mellett töltik, általában nem cél az, hogy a palackban számottevően érlelődjön. Ezért találunk nem parafadugóvál lezárt palackjaink között több fehérbort.
A hordóban érlelt vörösboroknál sokkal gyakrabban találkozunk parafadugós lezárással, nem véletlenül. Ezek a tételek sokszor valóban évekig pihennek a pincében, a termelőnek biztosra kell mennie. Ami persze csak kívánalom, egyáltalán nem biztos, hogy minden a tervek szerint alakul.
Néhány éve a hazai kínálatba kerülő palackos borok zárásával kapcsolatban komoly aggály merült fel. Mégpedig az, hogy talán a legnagyobb parafadugó-szállítók nem ugyanazt a minőséget kínálják a világ különböző tájain. Mi valahogy akkor is a rossz oldalra kerültünk. Ezért van az, hogy néhány hazai termelő a mai napig kerülőúton szerzi be a dugókat. Kár.
A dugókérdést még számos oldalról körüljárhatnánk, nem biztos, hogy messzire jutnánk. Bármennyire is szomorú, bizonyos mennyiségű dugós palackba valamennyien belefutunk, ha bort kóstolunk. Hozzáteszem, sajnos nem a dugósság az egyetlen olyan probléma, ami palackozás után keseríti meg az életünket. Legyünk belátók és türelmesek. Ne bosszankodjunk, inkább vegyünk elő egy másik palackot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!