Miért pont vörös?

A kertünk lassan megtelik hóvirággal, kankalinnal és más kora tavaszi virágokkal, esténként azért mégis télies a világ odakint.

Forrás: Pexels.com

A héten megint sok szép bort kóstolhattam, de a legszebbek egy bordeaux-i sorban jöttek felém. Ahhoz, hogy megfizethető áron jussunk hozzá a világ legtöbbre értékelt boraihoz – ami nem biztos, hogy tetszési indexben is megmutatkozik –, kell némi tapasztalat. Ezért fordulhat elő, hogy sokan gondolják úgy egy-egy hasonló sor után, hogy mégiscsak megszerették ezeket a borokat. Engem igazából soha nem kellett győzködni, volt alkalmam az elmúlt harminc évben igazán szép tételeket kóstolni a borvidékről. Van néhány különösen emlékezetes – Cheval blanc 1966, Mouton Rotschild 1982, Haut-Brion 1986, Léoville Las-Cases 2005, 2010, Margaux 2000, 2005, Latour 2002, 2005 és lényegesen több super second vagy további szépségek a harmad-, negyed- vagy éppen ötödosztály boraiból. Senkit ne tévesszen meg az 5. osztály elnevezés. Az 1855-ös osztályba sorolás szerint ez igen kisszámú csoportját jelenti a hatalmas borvidéknek, alig több mint hatvan birtok tartozik a cabernet sauvignon domináns területek legjobbjaihoz. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi kb. 120 000 hektárnyi termőterületet, a merlot bázisú borokat készítő birtokok javával együtt sem érik el a százat. Ebbe a körbe tartozni – ha nem is jelent gazdaságilag élethosszig tartó biztonságot, az alapok megvannak. Akárcsak a fogyasztók számára az a jó érzés, hogy többnyire ki-ki találhat ebből a kínálatból a maga számára olyan tételeket, amelyeket elbír a pénztárcája, mégis maradandó élményt tudnak nyújtani.

A legjobb bordeaux-i borok egyedi, de nagyobbacska dűlőkön termesztett szőlőből készülnek, de itt nem a dűlő, hanem a birtok maga a névadó. Valójában a birtok és az évjárat együttes ismerete adja a legtöbb információt a bor minőségéről. A jó évjáratok általában minden dűlőben jó borokat adnak, és az egyes évjáratok legjobb borai általában a legjobb dűlőkből származnak. 

Ritka kivételek persze előfordulnak, emlékeim szerint a kiváló 2000-s évjáratban egy birtok, nevezetesen az amúgy igen szerethető és nem túl robusztus tételeket adó Château Pichon Longueville Comtesse de Lalande bora kimondottan vegetális, azaz zöld volt, ami kirívónak mondható. Viszont, ha kellő időben böngésszük a szakirodalmat és ha módunk van itt-ott kóstolni is, könnyen összeállíthatjuk személyes kedvenceink listáját. Számomra a még itt-ott elérhető 2010-es és 2015-ös harmad-ötöd osztályú birtokok bora épp ilyen kínálatot jelent. Az általam igen nagyra becsült Bordeaux-szakértő svájci René Gabriel mondása abszolút érvényes Bordeaux minden birtokára és minden évjáratára: inkább egy noname chateau bora egy jó évjáratból, mint a legnagyobbak közül egy, egy rosszból. Ezt senki ne felejtse el, ha bordeaux-it akar kóstolni. Különösképpen vonatkozik ez egy nagyobb, netán tezaurálási célzattal történő bevásárlásra.

 

A 2015-ös bordeaux-i borok minőségben felveszik a versenyt a 2010-es, 2009-es és 2005-ös évjárat legjobb boraival. A 2015-ös bordeaux-i borok mindhárom stílusa – vörösek, száraz fehérek és édes borok – igen szépek lettek, amire 2005 óta nem volt példa. De a nagy durranás 2015 után kissé kezdetben alulértékelt 2016 legalább olyan ragyogó borokat adott. Amúgy bizakodhatunk, ugyanis 2018, 2019 és 2020 is kitűnőnek mutatkozik, bár ezeket a tételeket még érdemes pihentetni. Azok a borok, amelyek a számomra még elfogadható lélektani határ – maximum 200 euró alatt beszerezhetők –, nagyjából 10-12 éves korukban válnak igazán széppé. Ennek némiképp ellentmond, hogy a most kóstolt boraink zöme a 2015-ös évből érkezett, de ezekben a borokban még bőven van tartalék. Viszont a sor általam legszebbnek talált bora a jobb parti (Pomerol) Providence 2011 volt. A jobb parti Pomerol borai gazdag, dekadens vörösborok, csokoládé, cseresznye, szilva és rengeteg fűszer aláfestéssel, lágy tanninokkal és a merlot-nak köszönhető eleganciával. Számomra ez a birtok szinte minden kóstolón a legjobbak között volt; talán a merlot simogató lágysága az, ami boldoggá tesz, ha kóstolhatom. A legtartalmasabb – és legdrágább – borok az agyagos, kavicsos és vasas fennsíkról érkeznek a kicsinyke allepációról.

Ez a kapcsolat nem azt jelenti, hogy a cabernet-domináns borok között ne lenne sok kedvencem, kiváltképp érettebb változatban. Visszakerestem néhány korábbi kóstolási jegyzetemet, ezek például a 2007-es évjárat általam legizgalmasabbnak talált boraira vonatkoztak:

„Füstös, hordós, édeskésen orientális illat. Vélhetően Pauillac. Nagyon gazdag az aromatikája, igazi nagyágyú, ristretto felütéssel. Ragyogó savak, szép és érett cserzőanyag. Nem a koncentráció csúcsa, de kifejezetten szép bor. Elegáns is. Földes, fás és nagyon hosszú, tintás-cédrusos utóíze hosszan megmarad. 95 pont, Mouton-Rotschild, 370 euró.

Orientális fűszereket idéző illatjegy. Középen nagy puhaság érezhető benne. Jó savak, de az egész mintha ködfellegbe burkolódzna. Utóízében föles. Mintha a bor nem lenne még egyben, a rétegek elcsúsznak egymáson, sok szép apró jel, de nincs összhang. 92 pont, Haut-Brion, 370 euró.

Intelligens, gazdag és elegáns illat. Visszafogott, de tökéletes. Grafit, cédrus, tinta. Tömjén, keleti fűszerek sokasága. Élénk és nagytestű. Nagyon áll a talpán. Gerince kitűnő, inkább szikár, mint kedves bor. Mégis egyértelműen a legszebb. 96 pont, Chateau Latour, 390 euró.

De ilyen is akadt:

Túlérett, kissé oxidált illatjegyek. Kifejezetten lágynak tűnik, meleg és némiképp dohányos. Szájban is lágy, szelíd, savai nem adnak rendes gerincet a bornak. Kedves, könnyen iható bor, mintha nem is európai lenne. Utóízében is van egy chilei borokra jellemző simaság és feketeribizlis felhang. 86 pont, 35 euró, Clos de l’Oratoire, Saint-Emilion.”

És hogy miért írtam le most mindezt? Többek között azért, mert remek sorban kóstoltuk Vesztergombi Csaba 2019-es Vintage házasítását. Ami fajtaösszetételét tekintve abszolút ide illő bor volt. Amikor csak lehet, szeretem nemzetközi környezetben is megnézni, mi éppen hol tartunk. Hála a jó szekszárdi boroknak, nem kellett csalódnunk. Színében valamelyest melegebb volt, mint az azonos korú bordeaux-i bor, de szerkezetben, aromatikában, hosszúságban és fineszben nem maradt alul a többiekhez képest. Igen szép illatokkal, nyomokban kicsi füst, karamell és csokoládé, aszaltmeggy és meggyfa-forgács. Szájban remek savak, finom és érett tanninok, jó hordóhasználat. Hosszú és tartós, a színbeli melegebb árnyalatnak nyoma sincs az ízben, kimondottan virgonc, fiatalos. Bőven van ideje, de húsvétra akár már elő is vehetjük majd. Érdemes 2-3 óra levegőt adni neki, mert fiatal még, ennyi időre szüksége van ahhoz, hogy kinyíljon.

És még valami. Ne felejtsük el, hogy egy szép vörösbor, jó arányokkal, gazdag illat- és ízvilággal, besimult, jó minőségű tanninokkal akkor is gyönyörködtet, ha sokan próbálják az ellenkezőjét állítani.

.Azt is mondják, a francia paradoxon vagy éppen mediterrán diéta nem a vörösborról, még csak nem is a polifenolokról vagy a rezveratrolról szól. Sokkal inkább az életformáról, életérzésről, kapcsolatainkról és az élet szeretetéről. Hol is van akkor itt a hiba? Ha valaki kizárólag egészségmegőrzési projekt részeként tekintett vagy tekint a vörösborokra, az jobb, ha leszokik róla. Mert egy palack jó vörösbor lehet sokkal több annál. Aki nem így gondolja, azokra azt szoktuk mondani: kár belé…

Borítókép: Illusztráció (Pexels.com)