Nyíri Szilárd a Lágertől a madártejig címmel írt szakdolgozatára hivatkozva említi, hogy a sörpiacon fontos helye lehet az extrém söröknek. Az egyik első ilyen projektje, a stout alapú Madártej sör volt, amiből két hét alatt elfogyott egy teljes főzet. A One Beer filozófiájától nem idegen ez az irány. A nagytarcsai Reketye Sörfőzdével, Winkler Róberttel és a Beerporn szakportállal karöltve többször megrendezték már az extrém sörök versenyét a One Beerben. Ilyen versenyen lett első a Somogyváry Péter és Sós Gergely duó, akik SØRT néven extrém, de nagyon letisztult dizájnnal és ízvilággal rendelkező sörökkel vannak jelen a sörpiacon. Sárgadinnyés-uborkás-kapros debütáló sörük után céklás, hagymás és más különleges addikciós söreikkel találkozhattunk.
Fotó: Vásárhelyi István – Beer Gastronomy
Persze a craft söröktől nem áll messze az extremitás, a Mad Scientist, a Horizont, a Hop Top vagy az Etyeki Sörmanufaktúra sörei között is találunk egész agyament ötletekből megszületett söröket. A kék sör sem volt ismeretlen. De gerilla főzőktől is volt meghökkentő főzet. A Kővári (Armando Otchoa) Gergő által készített Insulin Pump nevű, igazi punk virtussal összeállított sörbe annak idején egy békebeli trafik édességpultjának javát is belefőzte a sörfőző, a zizitől a ropin keresztül a Ziegler-ostyáig. Kérdés, hogy a polgárpukkasztás, a különleges ízek harmóniája vagy az üzleti haszon a fő cél?
Hol tartanak a BGE-sörök?
A gose, Popp Péter és Vasali Dávid László hallgatók ötlete nyomán egy egész valószínűtlenül strandkorlátkék űrszínnel és dús kékesfehér tusfürdőszerű habbal hökkenti meg bátor kóstolóit. Illatában a bodza nagyon szépen megmutatkozik, édeskés, ribizlis, savanyúcukros felhangokkal. Ízében a 80-as években tenyérből nyalt italporra, a nosztalgikus Limóra hajaz. Az édes-savanyú bizsereg a nyelvünkön, a korty végén egy határozott sós lecsengéssel.
Az ananászos-kávés imperial stout kitalálói között már női sörfőzőket is találunk, ezt a sört a Hajdú Tímea, Krisztián Anita és Maier Dorián hármas alkotta meg. Illatában már jóval komplexebb a kék sörnél. Tejeskávé és kis vanília kandikál ki az ananászkonzerves, édes aromák mögül, majd érkezik egy kis kiolvadt, édes tejszínes csokoládéjégkrém. Ízében is folytatódik a gejl, ragacsosabb vonal, amire a stout pörkölt malátái és a kávé keserűje kicsit széteső grillázsos keserűvel reflektál. A kilenc százalék alkoholtartalmat szépen elrejtették, inkább a cukros, ananászos ízvonal uralja a terepet.
Fotó: Vásárhelyi István – Beer Gastronomy
Hogy ki lehet a célcsoport? A magyar fogyasztó édesszájú, a nők különösen szeretik a gyümölcsös, édes-fanyar söröket. Bár az örök első helyről a meggyes söröket aligha lehet letaszítani, a különlegességek meghódíthatnak sok kíváncsi vevőt, főleg, ha nem olyan markánsan keserű az a sör, mint egy pilzeni vagy egy IPA. Nyíri Szilárd büszkén említette, hogy az elmúlt évben a One Beer látogatóinak már egyharmada a női fogyasztók közül került ki. Ezekkel a behízelgően édes, extrém irányultságú sörökkel pedig sok KKK-sörökkel ismerkedő, tartózkodóbb fogyasztót be lehet vonzani. Főleg, ha van benne egy exkluzivitást sugalló menőségi faktor.
Remélem, hogy ezek a kezdeti sörök valóban csak a beetető fázis egy fogyasztói edukációs folyamatban. A jelenleg kóstolható két sör ígéretes próbálkozás, de ezzel a kicsit butácska, gejl édességgel nem elég kiforrott a két termék. Az elegánsan csengő hozzávalók, az etióp kávé és ananász, vagy a bodza és a perzsa kék só, fiatalos bohósággal és némi öncélú villantással vannak egymásra dobálva, nincs meg a komplex harmónia a sörökben. Ha Winkler Róbert féligazságokkal teletűzdelt, tagadhatatlanul jól tálalt sörös videóinak a hallgatósága a célcsoport, akkor tökéletes az ízvilág, és biztos lesz az üzleti siker. Ha a hazai elit sörfőzdék szintje és a magasabb gasztronómiai integrálhatóság a távlati cél, akkor még sokat kell csiszolni rajtuk, hogy egy komolyabb sztenderdnek is megfeleljenek ezek a sörök. A BGE remek kezdeményezéséhez és a hallgatói igyekezethez mindenesetre szívből gratulálok.
Borítókép: SØRT Brewery (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!