Egy kis kitekintés

A civilizáció története sok szempontból tekinthető úgy, mint a bor története.

Forrás: Bakos Zoltán

A civilizáció története sok szempontból – és sokak szerint – tekinthető úgy, mint a bor története. Gazdasági, vallási, társadalmi, orvosi és politikai szempontból, a szőlő évezredek óta együtt él az emberiséggel. Sokan kutatták, kutatják ma is a szőlő és a bor eredetét, a hozzájuk kapcsolódó kulturális, esztétikai kérdéseket, a bornak a különféle vallásokban betöltött szerepét. Mert a bornak nem kizárólag a keresztény kultúrában van pótolhatatlan szerepe.

A kutatások középpontjába elsősorban a görög és római irodalmi szövegek kerültek, legtöbbjük Homérosztól és Hésziodosztól. De a hellenizmust követően is számos igen hasznos munka maradt fenn ebben a körben, nem véletlenül. Az ezredforduló környékén a jó borok készítésének számos alapelvét ismerték. 

Fotó: Bakos Zoltán

Ezek között számos olyan elemet is találunk, amit ma is alkalmaznak a borkészítés során. Cato, az idősebb Plinius és a spanyol Columella munkássága a mai tudósok számára is sokszor figyelemre méltó eredményeket hordoz.

A sokak által feltett kérdés: vajon miért az alkohol és miért pont a bor? 

Mostanában talán még erősebb az aktualitása ennek a kérdésnek. A héten újra megjelentek olyan hírek, amelyek kétségbe vonják az elmúlt évtizedekben gyakran hangoztatott francia paradoxon érvényességét. Meggyőződésem szerint az igényes borfogyasztó nem azért kedveli a bort, mert tudományosan beilleszthető az „egészségesnek” mondott vagy gondolt életvitelbe. Sokat foglalkoztat engem is a téma, próbálok válaszokat adni magam is. Nem könnyű.

Tény, hogy az etil-alkohol volt minden idők leghatékonyabb drogja. A lepárlás felfedezése előtt az etil-alkoholt tartalmazó vegyületeket a leggyorsabban a bor készítésével lehetett elérni.

Az etil-alkohol tartalmú vegyületek néha fájdalomcsillapító, fertőtlenítő és néha általános gyógyító szerek is egyben. Komoly tudatmódosító hatásai is vannak, kis mennyiségben természetes opiátszerű vegyületek – endorfinok és enkefalinok – felszabadulását is elősegíti az agyunkban.

Épp ezért az ókori és középkori gyógyászatban a bor volt az első számú orvosságként használatos szer. De a bor volt a leggyakoribb összetevő az ókori egyiptomi, mezopotámiai és szíriai gyógyszerekben is. Egyes források szerint az alkoholtartalmú italokat fogyasztó emberek az ókorban nagyobb valószínűséggel éltek hosszabb ideig vízivó társaikhoz képest, és több utódjuk is született. Az ókori világban a gyógymódok igen széles skáláját alkalmazták. Az ókori Egyiptomban például a szamár heréjét őrölték meg és áztatták borba, ezzel a keverékkel kezelték az epilepsziát. Hogy milyen hatással, arról nincs tudomásom. A Talmud szerint az impotenciát egy forró borból és őrölt sáfrányból készült itallal gyógyították.

Fotó: Bakos Zoltán

De a Biblia is számos helyen utal a bor jótékony hatására. Ahogy Pál tanácsolta Timóteusnak (I:5.23): „Ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral is.”

Az alkohol mellett a borban lévő fenolos vegyületek fertőtlenítő hatását is kihasználták. Ezek az antioxidánsok, köztük a resveratrol, a cianidin és a kvercetin, erősebbek, mint a kémiailag rokon fenolok vagy rokonvegyületeik.

Az ókori emberek nem értették a sejt belső működését. Ahhoz azonban, hogy túléljenek a világban, fel kellett ismerniük az ok-okozati összefüggéseket. Ezek némelyike kiállta az idő próbáját. A bor vitathatatlanul egyik legjelentősebb örökségük a modern világ számára. Pszichotróp és egyben gyógyhatása az alkoholnak köszönhetően nagyrészt a társadalomban betöltött központi szerepének is köszönhető. Ez a vallásos világra épp úgy vonatkozott, mint a mindennapi élet számos területére.

Az istenségek mellett, akik gyakran az emberiség számára elérhetetlennek tűnhetnek, a bor a halandókhoz közelebbi védnökséget is talált. A védőszentek egykor az emberek között éltek, és számos vallásban szerepelnek, sokan imádkoznak hozzájuk, hogy szerencsével áldják meg az életüket. A borhoz kapcsolódó talán leghíresebb személyiség Zaragozai Szent Vince, akit nemcsak a szőlősgazdák, hanem a borászok védőszentjének is tartanak. Ez annak köszönhető, hogy szamara megette az összes fiatal hajtást egy szőlőtőkéről, ezek a következő évben egészségesebb fürtöket hoztak, mint bármelyik másik tőke. Bizonyos források szerint ez támogatta a szőlő téli, aprólékos és időigényes metszésének elterjedését is.

De nekünk, magyaroknak Szent Vince mellett Szent Orbánhoz is komoly kötődésünk van. Európa szinte minden táján ismerik és tisztelik Szent Orbánt. Számos borvidéken, főként Franciaországban és Németországban a legfontosabb borvidéki szentként tartják számon. Hazánkban is nagy tiszteletnek örvend mint a szőlőt védő szent. Olyannyira, hogy a tiszteletére szentelt legnagyobb torony Kassán áll. Szent Orbán munkásságáról nem tudunk túl sokat, halálának körülményeit sem ismerjük. A középkori hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a mise áldozati kelyhét és tányérkáját (paténa) aranyból vagy ezüstből készítsék, ezért kehellyel vagy szőlőfürttel szokták ábrázolni. Részben ezért is választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak. Az Orbán napja (május 25.) körül hűvösre forduló idő az épp virágzó szőlőnek nem szokott jót tenni. Országszerte a szőlőhegyeken sok helyen találkozhatunk szobrával, de templomot és kápolnát is szenteltek tiszteletére. Ha Orbán megvédte a termést a fagytól, borral vendégelték meg a gazdák a szobrot. Ha fagykáruk lett kikapott a szobor, megvesszőzték, sőt le is köpték. Etyeken annak idején magam többször is tanúja voltam annak is, hogy a szobrot vödörből – igaz, csak vízzel, de – erősen „megitatták”, közben azt kiabálták: „Igyál, Orbán!”

De ami talán ennél is fontosabb az az, hogy Tokaj-Hegyalján, közelebbről Monokon található az a Szent Orbán- csontereklye, ami köré immár tíz éve körmenetet szerveznek a Tokaji Borbarátnők. Szent Orbán és a csontereklye történetének magyar kezdete 1771-re tehető, amikor Andrássy István arról panaszkodott XIV. Kelemen pápának, hogy a tavaszi fagyok mekkora károkat okoznak az aszújáról híres Tokaji borvidéknek. A pápa ekkor Andrássynak ajándékozta a csontereklyét, amelyet Monokra szállítottak, ahol a gróf kápolnát építtetett számára.

Monok a Tokaji borvidékhez tartozó település, ahol a Sarlós Boldogasszonynak szentelt késő barokk stílusú templomban az eredeti oroszlánlábas ezüst ereklyetartóban őrzik ma is Szent Orbán ereklyéjét. Restaurálása idén tavasszal fejeződött be, érdemes ellátogatni Monokra.

Az ereklye és Szent Orbán tisztelete áll a középpontjában annak a kezdeményezésnek is, ami a Tokaji Borbarátnők nevéhez köthető. A múlt évben jegyezték be hivatalosan is a Szent Orbán 1771 Egyesületet. A Tokaji Borbarátnők Társaságának tagjai úgy határoztak, hogy a Szent Orbán kultuszát támogatni kívánó tevékenységüket leválasztják a társaságtól, és Szent Orbán 1771 Egyesület néven új egyesületet hoztak létre. Az egyesület célja a 2013 óta tartó, Tokaj-Hegyalját érintő évenkénti Szent Orbán-zarándoklat szolgálata, aktív szerepvállalás a zarándoklat szervezésében és népszerűsítésében; Szent Orbán életéhez, tevékenységéhez és a kultuszához kötődő kutatások, elemzések és az azokat megtestesítő irodalmi, művészeti, tudományos könyvek írásának elősegítése és azok kiadása, illetve kiadásának támogatása, elsődlegesen Tokaj-Hegyalja vonatkozásában; magyarországi, elsősorban a Tokaji Borvidék területén fellelhető kultuszhelyek, tárgyi emlékek feltérképezése; Szent Orbánhoz köthető zarándokturizmus támogatása; hazai és nemzetközi kapcsolatok építése. Mindezen keresztül természetesen a tokaji és a magyar bor védelme, támogatása.

Fotó: Bakos Zoltán

Lehet, hogy a történelem során a bor megítélése eltérő volt, de a civilizáció kezdete óta a kultúra különböző területein, az irodalomtól kezdve az ünnepekig nagyra értékelik – nem csak az istenségekhez és védőszentekhez való kötődése miatt. Ma is erős társadalmi és kulturális hatást gyakorol azokra a közösségekre, ahol a bornak értéke van. És még valami: a bor közös nyelv, amit ma már az egész világon beszélnek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bakos Zoltán)