Sokszor próbáltam már megfogalmazni, mi is tesz igazán kiemelkedővé egy bortermelőt. Nyilván vannak olyan ismérvek, amelyek sokkal inkább terroir-hoz, azaz termőhelyhez, szőlőfajtákhoz, évjáratokhoz köthetők és kevésbé a bor gazdájához.
Több évtizednyi kóstolói tapasztalatom mégis azt sugallja, hogy a legjobb borok számomra azok, amelyeken egyértelműen fel lehet ismerni a borász keze nyomát.
Karatere van, egyénisége, nem azért szép mert szabályos, sokkal inkább azért, mert megszólít.
Vitán felül áll, hogy Berecz Stephanie egyike azoknak a hazai termelőknek, akik kezdetektől fogva hordozzák boraikon ezt a védjegyet. Számomra – és gondolom mások számára is - a kiváló szerkezet, finom savak, puha tapintási érzet és a mindezekhez társuló finoman citrusos aromatika a Tokaj Kikelet borainak jelenlétét jelzik a pohárban. Ezek a borok ráadásul igen hosszan érlelhetők is.
Ezzel ugyan már tisztában voltam korábban is, mégis jó ezeket az élményeket újra feleleveníteni. Ritka alkalom, egyben megtisztelő is, ha gazdája lehetek egy-egy ilyen kóstolónak. Júniusi záró nagykóstolónkon ugyanis Berecz Stephanie húsz borát kóstoltuk meg 2005 és 2015 közötti évjáratokból.
A ritkaság sajnos esetünkben azt jelzi, hogy kevés termelő tudta eddig úgy irányítani a készleteit, hogy akár tíz-tizenöt vagy éppen húsz évre is vissza tudjunk nyúlni. Stephanienál ez – hála neki – működik. Két évvel ezelőtt Bárdos Saci és Stephanie hárslevelűből készült tételeit néztük hasonló távlatokat nyitogatva. Nem voltak tehát kétségeim, mégis nagy örömmel töltött el, hogy ilyen remek formát mutattak a borok. A legidősebb tétel 2005-ös volt. Nem volt igazán nagy évjárat, de a hűvösebb nyár szép savakat adott a boroknak, amit azok meg is háláltak rendkívüli tartóssággal. A furcsa 2006 és a nagyon meleg 2007 épp olyan szépen megtartotta a borok szerkezetét, mint örök kedvencem 2008. De valójában ezúttal nem az évjáratokon, sokkal inkább a dűlők közötti eltéréseken volt a hangsúly.
Tarcal dűlőit igazából pont Stephanie kezdte el felrakni a térképre. Az ő Lónyai, Kassai, Váti – és Farkas dűlőkből származó borai úgy tudnak egyéniségek lenni, hogy a sajátos és egyedi stílust mind megtartja. Nehéz volt a legjobb ötöt kiválasztani, ugyanis tényleg rengeteg kiváló bort kóstoltunk.
Ami talán mégis a legmeggyőzőbb volt a számomra az a nagyon meleg 2015, a nehezen nyíló 2012 és a most is remek formában lévő 2008. Sok-sok buja mégis egyértelmű, feszes szerkezetű bor.
Tokaj dióhéjban? Nem. Sokkal inkább az elegancia eszenciája, simogató finesz és egyértelmű gyümölcsösség mellett.
