Újabb adatok a lecsóról

Lecsó szavunk történetével, első említésének időpontjával az elmúlt években többen is foglalkoztak.

Békéscsaba, 2002. augusztus 20. Második alkalommal rendezték meg augusztus 19-én Békéscsabán a Lecsófõzõ Versenyt és Lecsóshow-t. A közel 30 csapatnak két óra alatt kellett megfõzniük házi alapanyagokból, paprikából, paradicsomból, fûszerekbõl, kolbászból, tojásból bográcsban az ízletes ételt. A képen: fõ a lecsó. MTI fotó: Lehoczky Péter Fotó: Lehoczky Péter

Lecsó szavunk történetével, első említésének időpontjával az elmúlt években többen is foglalkoztak (Szelp Szabolcs, Mártonfi Attila, Csíki Sándor). Legkorábbi ismert adatunk 1914-ből származik: Horváth Sándor a Magyar Nyelvben (1914: 43) szólistát közölt a Nógrád megyei Diósjenőről, itt találjuk lecsó szavunk első említését: „lëcső, lëcsó = zöld paprika paradicsommal.” Ettől a kóbor népnyelvi közléstől eltekintve nemigen tudjuk felvázolni a lecsó szó jelentésváltozásait, országos elterjedésének folyamatát. Mindazon osztjuk Szelp Szabolcs sejtését, aki a nagyüzemi lecsókonzervek forgalmazásától számítja, és az 1922 és 1931 között időszakra teszi a regionális tájszó köznyelvi karrierjét.

Két közleményében (Újabb adatok a lecsó szó hazai és külföldi elterjedéséhez, Magyar Nyelv, 2003: 474-7 és Még egyszer a lecsóról, Magyar Nyelv, 2007: 206-8) Tóth Szilárd fontos kérdéseket tisztázott. Mások mellett megállapította, hogy a Magyar Szakács című lapban 1931-ben bukkan fel a bácskai lecsó és a bácskai lecsósrizs (VI. 1931: 43) receptje, majd öt évvel később önmagában a lecsó szó (XI. 1936: 59), valamint hogy az 1940-es lexikonbeli adattal egy időben tűnik fel Gundel Károly szakkönyvében a lecsó rövidke receptje (A vendéglátás mestersége. Gyakorlati gasztronómia. Mi mindent kell tudnia a jó vendéglősnek. Bp., 1940. 219). Tóth Sándor második közleményéből kiderül, hogy időközben talált még egy lecsóreceptet az Új Idők receptkönyvében, de mint írja: „az első említés éve tehát nem változik, csupán kiegészül még egy forrással.”

Amit a szerző a lecsó szó keletkezéséről, elterjedéséről, nemzetközi átvételeiről ír, minden bizonnyal helytálló és pontos. Mostani közleményünk apropóját az adja, hogy sikerült 1931-nél korábbi adatokra bukkannunk. Legújabb tudásunk szerint a Népszava 1920. szeptember 15-i számában említik első ízben az ételt. Az újságban közölt szociális témájú rövid életkép része egy nagyobb tudósításnak, a címe: Ma jót ebédelünk. Rövidsége miatt érdemes a teljes írást idézni:

(Ma jól ebédelünk.) Törődött özvegyasszony. Két ágy van. A szobában, egy asztalka és a tűzhely – ez a bútorzat. Tisztaság. Rend. Fia és menye nála laknak. A fiú munka nélkül van. Két gyerekük, a harmadik útban. A fiúnak – más híján – a földön vetnek ágyat…

– Kérem, ma jól ebédelünk. Lecsót főzök.

Az asztalkán vagy 6 szem paprika és vagy 10 paradicsom mosolygott az ínyencre.”

A lecsót a 20-as évek második felében rendszeresen említik különféle lapok, újságok. Legkorábbi – lecsó néven ismert – receptjét Az Újság 1926. augusztus 25-i számában találtuk meg. Figyelemreméltó, hogy a receptben tört paprika szerepel, valamint kolbászféléket is ajánlanak bele, vagyis addigra már kialakult a mai ízlés szerint is egyik leggyakoribb változat.

Fotó: Wikimedia Commons

„Lecsó. Bő zsírban szeletekre vágott vöröshagymát sárgára pirítunk. Személyenként 3 darab kimagozott zöldpaprikát hosszában nyolcadokra vágunk és a hagymával fedő alatt puhára pároljuk. 3 darab paprikára ¼ darab érett, piros paradicsomot – melyet előzőleg forró vízbe mártva héjától megtisztítottunk és magjától megfosztottunk – nyolcadokra tépünk és késhegynyi édes rózsapaprika hozzáadásával élénk tűzön három percig forraljuk. Csipetnyi borssal-sóval fűszerezzük. Mint önálló nyári eledel is ajánlatos, de bécsi vagy debreceni kolbászfélével laktatóbb. Bármilyen sült vagy párolt hús vagy halféléhez, úgyszintén pörköltfélékhez is nagyon jóízű.”

Két évvel később, Az Újság 1927. augusztus 20-i számának szerkesztői üzenetében a lecsó eredetére is utalnak. Ez arról tanúskodik, hogy a lecsó szóval már nagyon korán eltérő ételtípusokat is jelöltek: „Lecsó. Eredetileg paprika, paradicsom, disznóhús és rizsből álló eledel, ma már hús és rizs nélküli párolt paprikát és paradicsomot is így neveznek.”

Egy évvel később, a Friss Újság október 17-i számában már a lecsó a tragédia okozója. A korabeli bulvárhírben figyelemreméltó a lecsó eredetének tisztázatlansága, vagyis kilencven évvel ezelőtt sem volt senkinek biztos tudomása sem az étel történetéről, sem „hiteles” elkészítési módjáról.

„Véres kimenetelű enyelgés egy kispesti korcsmában. Főz-e lecsót, Zsuzsika?” – kérdezte a vendég, és nevetve rálőtt a szakácsnéra. Faragó Zsófi 40 éves szakácsnét életveszélyesen megsebesülve szállították a Szent István-kórházba.

Véres esemény játszódott le ma este félhét óra tájban Kispesten az Eggert- és Árpád-ucca sarkán levő Ackert-féle vendéglőben. Még a kora délutáni órákban betért a vendéglőbe Egyedi Balázs 25 éves állástalan magántisztviselő. Letelepedett az egyik asztal mellé és iddogálni kezdett. Később melléje ült maga a vendéglős, egy kőművessegéd, a kispesti Sas- kör egyik tagja. A négy férfi az ételekről, fizetésről beszélgetett, közben néhány fröccsöt is leeresztettek. A társalgás ekkor a lecsó nevezetű eledel körül forgott. Egyedi Balázs, aki székely eredetű fiatalember, azt bizonyítgatta, hogy a lecsó ősi székely eledel, amit Budapesten nem is tudnak elkészíteni. – Már miért ne tudnák? – kérdezte az egyik vendég. – Azért, mert ahhoz avas szalonna, keménymag. paradicsom és tejföl is kell. Végül pedig csabai kolbász – ami nincs a kispesti kocsmákban. Szó szót követett., végül is Egyedi felugrott és így szólt: — Kérdezzük meg Zsófikat, tud-e igazi lecsót főzni. Ezzel felugrott Egyedi és kiment a konyhába, ahol Faragó Zsófia, az Ackert-kocsma 40 éves szakácsnéja éppen a vacsora elkészítésével foglalkozott. A fiatalember 2–3 percig tartózkodott a konyhában. Az ivóban levők csak annyit hallottak, hogy Egyedi így szólt a szakácsnőhöz: – Főz-e lecsót, Zsuzsika? Egyedi kérdését a szakácsnő kacagása követte, majd utána revolverlövés durranása és a szakácsnő éles felkiáltása, hallatszott: Jaj, rám lőtt Egyedi úr! – kiáltotta Faragó Zsófi. A vendéglős és a többiek kirohantak a konyhába, ahol vérében elterülve eszméletlenül feküdt a padlón a szakácsnő.” A lecsó eredetének általunk legkorábban ismert irodalmi említése 1928-ból származik. Terescsényi György Kubikosok című novellájában az étel – erősen vitatható – szerb származása mellett tör lándzsát: „Elég ritkán adódott elő közöttük torzsalkodás, legfeljebb az étrend összeállításánál, mert Csutora kiváltképpen szerette a galuskás lebbencslevest, amit viszont Dékány nem szenvedhetett, mivel neki golyó járta át a vékonyát a háborúban, és nem bírta a gyomra a foghagymás rántást. Ilyenkor Bárkányinak salamoni ítéletet kellett tenni és idáig könnyen megegyeztek fordított kásában, zsíros tarhonyában, meg rácpaprikásban, amely utóbbi ételt lecsónak nevez a városi ember, pedig azt a rácok találták ki és paradicsom, zöldpaprika, meg vereshagyma szalonnazsírra vetett összefőzéséből áll.”