Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Belakni a Kárpát-medencét, növelni az otthonosságérzésünket a magyar szállásterületen, avagy „visszaszeretni Magyarországot”, amint a Trianon Múzeum mottója mondja – ez egy olyan vezérgondolat, amit kötelességünk elültetni a felnövekvő generációk öntudatában. Lehet ehhez sorminta a történelem, az építészet, az irodalom, a népművészet vagy akár a bor is. Vagy mindez együtt. A bor különösen jó iránytű, a borutakat követve csodás, Isten áldotta helyekre juthatunk el Vörösmarttól Ipolynyékig és Ruszttól Kelementelkéig. Átbeszélgetni egy délutánt egy sokat látott, sokat megélt borásszal, vagy csak beülni egy egyszerű helyi borozóba a Balaton-parton pótolhatatlan, mással kiválthatatlan élmény.
Balatonlellére így jutottam el közel két évtizede: bormentén. 1999-ben váltottam klubtagságit a Bortársaságnál, akkor ennek sokkal szigorúbbak voltak a feltételei, mint ma, minimum 30 000 forintért kellett vásárolni egy ízben, aminek vásárlóértéke ugyebár többszöröse volt a mainak. Egy kékfrankos-válogatásra esett a választásom, amiben volt Pók-Polónyi, Gere és Weninger többek között, vettem továbbá egy Györgykovács-válogatást, amihez járt egy palack 1997-es juhfark, amiből mindössze 300 darab készült s nem is került hagyományos értelemben forgalomba. Feledhetetlen élménynek bizonyult megízlelni szép sorban e pazar borokat családi vagy baráti körben.
Ezek után módszeresen kóstolgattuk a szaküzlet szortimentjének borait, sok más forrásból beszerzett nedűk mellett persze. 2007 húsvétján került sor többek között a Konyári pince csodás kiállítású, a Lelle városának első pecsétjét címkéjén hordó fehér és vörös „Loliense” nevű házasításának kibontására. Akkor döntöttem el, hogy mielőbb el kell jutni oda, ahol ilyen borok készülnek.
Ez meg is történt még abban az évben, a pincészet alapítójával, a tíz évre rá tragikusan korán eltávozott Konyári Jánossal percek alatt beazonosítottuk a közös világnézeti sarokpontokat és beazonosítottuk a magyar történelem legnagyobb árulójaként Károlyi Mihályt. Meg merem kockáztatni, hogy az első találkozásban, amikor negyedóra elteltével úgy beszélgettünk, mintha évtizedek óta ismernénk egymást, csíra formában benne volt a többi, beleértve a közös gasztroturnét, borozások és kirándulások sorát.
Balatonlellére azóta is visszajárok, nemcsak borügyben, hanem a vendéglátó-paletta feltérképzése végett is. A „Kárpát-medencei étteremkalauz” tesztelései során megfordultam a Kedvesem bisztróban, a Lido borbárban, és a Rock burgerben. A Vitorlás étterem valahogy kimaradt, talán azért, mert nem akadt valaki, aki a figyelmembe ajánlja, mint kiemelkedőt, s a neve meg nem bírt elegendő hívóerővel. E néven több egység is működik, többek közt Balatonfüreden, Fonyódon, Badacsonyban, Keszthelyen, utóbbi kettőben magam is megfordultam. Az idei évben Balatonszemesen töltött napok viszont jó alkalmat adtak arra, hogy végigböngésszem a környék éttermeinek honlapjait, illetve a világhálón fellelhető ételfotóikat. Így került a célpontlistámra a szóban forgó egység.
„Köszöntjük a Balaton déli partjának egyik legjobb éttermében” – áll a lellei étterem honlapján. Az első pillanatban rátartinak tűnő bemutatkozást visszaigazolja a tapasztalat. Megtudhatjuk azt is, hogy arra törekednek, hogy „a lehető legteljesebb gasztronómiai élményt” nyújtsák s hogy „érdekes és újszerű megközelítését” mutassák meg „néhány magyar, francia, vagy keleti konyhából származó klasszikusnak”.
A beltér szolidan elegáns, a dekoráció visszafogott. Belső gerendázat, zöld növények, kényelmes bútorok várják a betérőt. Az asztalon só-, bors- és chilidaráló, Erős Pista, valamint pohárban egy szál vörös rózsa, rövidre vágott szárral. Danubius rádió szól, jól megválogatott saját zene-összeállítás sokkal szerencsésebb lenne, a rádiót jó lenne örökre száműzni az összes étteremből.
Fotó: A szerző felvétele
A kínálat gerincét klasszikus magyar ételek adják, melyekbe helyenként némi csavart is visznek, de választékba vettek nemzetközi fogásokat is. Ottjártam idején kínáltak marhatatárt marinált zöldségekkel, gulyáslevest, csirkemellet sütőtökös rizottóval, vörösboros körtével, harcsapaprikást rántott túrógombóccal, szalonnával, malaccsülökpörköltet hagymás dödöllével, konfitált kacsacombot káposztás nudlival, birsalmával, őzcombot vargányás gnocchival, pirított gombákkal, mandulás brownie-t és mákos gubát vaníliasodóval. A konyhát Vaszilkó Dániel vezeti, aki a felszolgáló elmondása szerint az időközben bezárt Matrjoska étteremben dolgozott korábban.
A borlap a regionális borokkal indít, 25 tételt kínálnak a Balatonboglári borvidék öt vezető pincészetétől, melyek közül pohárra is kimérnek kilencet, mérsékelt, 1000 forint alatti deciáron. Ezt követi további húsz tétel, melyek bő harmada villányi, de találunk a választékban szekszárdi, etyeki, felvidéki, észak-balatoni és importborokat is. Külön oldalon szerepel a nyolc kiváló pezsgő, ezek között magyarországi tételek és klasszikus champagne-ok egyaránt akadnak. Csapon csak Soproni Ászokot tartanak, de palackozva ihatunk kézműves söröket is a balatonszentgyörgyi Sörművektől. A töményválaszték igényes, a kínált tételek zöme prémium kategóriás.
A kiszolgálás udvarias, gyors, szakszerű, kommunikatív, egyedül a leülésre felszólító „csüccs” volt teljességgel inadekvát. A számlához 12 százalékos szervizdíjat adnak hozzá.
Hétköznap délben kedvező árú ebédmenüt is kínálnak, aznap például francia hagymalevest, grillezett csirkemellet spenótos lasagne-nyal és sajtmártással, valamint zserbót lehetett kérni, két fogást 2500, három fogást 2800 forintért. Az állandó étlap kínálata jobban vonzott.
Indításnak kacsamájtorchont kértem birsalmával és brióssal, mely jó minőségű, hízott májból készült, megfelelő technológiai tudást tükrözött, ízre, állagra, szemre egyaránt meggyőző élményt nyújtott. A kiinazás nem volt maradéktalan, de kicsire nem nézünk.
Fotó: A szerző felvétele
Jó volt a szép színű, optimális sűrűségű halászlé is, bár nem filét rejtett, mint az étlap ígérte, hanem kockákat, melyekből többet is elfogadtam volna. Helyben sült, élvezetes gyökérkenyeret adtak mellé.
Fotó: A szerző felvétele
A tartásra, ízre egyaránt kiváló túrógombócot tejfelhabbal és selymes szilvamártással tálalták, a műfaj egyik legjobb képviselője volt, amit valaha kóstoltam.
Fotó: A szerző felvétele
Kifejezetten szerettem a Vitorlást, mely, ha nem is adta a gasztronómiai teljességet, a tökélyt, mint az a fentiekből kiderül, de adott valamit, ami annál talán fontosabb: a felfedezés élményét, valamint az elégedettségérzés teljességét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
