Belakni a Kárpát-medencét, növelni az otthonosságérzésünket a magyar szállásterületen, avagy „visszaszeretni Magyarországot”, amint a Trianon Múzeum mottója mondja – ez egy olyan vezérgondolat, amit kötelességünk elültetni a felnövekvő generációk öntudatában. Lehet ehhez sorminta a történelem, az építészet, az irodalom, a népművészet vagy akár a bor is. Vagy mindez együtt. A bor különösen jó iránytű, a borutakat követve csodás, Isten áldotta helyekre juthatunk el Vörösmarttól Ipolynyékig és Ruszttól Kelementelkéig. Átbeszélgetni egy délutánt egy sokat látott, sokat megélt borásszal, vagy csak beülni egy egyszerű helyi borozóba a Balaton-parton pótolhatatlan, mással kiválthatatlan élmény.
Balatonlellére így jutottam el közel két évtizede: bormentén. 1999-ben váltottam klubtagságit a Bortársaságnál, akkor ennek sokkal szigorúbbak voltak a feltételei, mint ma, minimum 30 000 forintért kellett vásárolni egy ízben, aminek vásárlóértéke ugyebár többszöröse volt a mainak. Egy kékfrankos-válogatásra esett a választásom, amiben volt Pók-Polónyi, Gere és Weninger többek között, vettem továbbá egy Györgykovács-válogatást, amihez járt egy palack 1997-es juhfark, amiből mindössze 300 darab készült s nem is került hagyományos értelemben forgalomba. Feledhetetlen élménynek bizonyult megízlelni szép sorban e pazar borokat családi vagy baráti körben.