- Magyar Nemzet
- Archívum

A jósoltnál több mobiltelefont adnak el

Mai hivatalos devizaárfolyamok
Érvényben: 2005. október 20-án.

Mai hivatalos devizaárfolyamok
Érvényben: 2005. október 20-án.

Évekbe telhet, mire lezárják a Baumag felszámolási eljárását
A Baumag Stratégiai Szövetkezet felszámolási eljárásában a törvényes határidőig 20 milliárd forintos tőkekövetelést jelentettek be a károsultak. Aki ezt lekéste, utólag már nem reklamálhat. A felszámolóbiztos szerint legalább 2-3 év, mire lezárulhat az el

„Kiborult” az építésügyi hivatal vezetője
Nem megoldott a magyar építőipar kormányzati képviselete, szükséges lenne egy önálló döntési jogkörrel rendelkező építésügyi minisztérium felállítása – jelentették ki szakemberek csütörtökön egy szakmai konferencián. Borsi László, az Országos Lakás-

Több adót fizet az, aki nem kever bioanyagot az üzemanyaghoz
Több jövedéki adót kell fizetnie 2007-től, illetve 2008-tól annak, aki az üzemanyagokba nem kever biológiai alapanyagot.

Nincs összefüggés a móri és a diósdi bűnügyek között?
Közleményben cáfolta Pest megye rendőrfőkapitánya, hogy a diósdi kettős emberölés ügyében folytatott nyomozás során a móri bankrablással összefüggésbe hozható adatokhoz jutottak volna.

A Magyar Nemzeti Bank bocsánatot kér a kommunizmus áldozatául esett alkalmazottaitól

MDF: Megfutamodott a kormány
A Magyar Demokrata Fórum szerint a kormánypártok megfutamodtak a nyílt televíziós vita elől. Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem meri vállalni a kamerák előtti megmérettetést, mert tudják: ingatag lábakon áll bejelentésük, miszerint tartható az euró 2010-es bev

95 millióval trükközött a sportalapítvány
95 millió forintos csalással gyanúsítja a rendőrség egy budapesti székhelyű sportalapítvány vezetőit, akik a számlaszám megváltoztatásával megkárosítottak egy gumikereskedéssel foglalkozó kft.-t – értesült a HavariaPress.

Kakaóbiztos gépek: közbeszólt a Főügyészség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Főügyészség írásbeli utasítása alapján, bűncselekmény hiányában szüntette meg az úgynevezett kakaóbiztos számítógépek ügyében indult eljárást – közölte a BRFK kommunikációs osztálya.

Fontos híreink
Háborúra készül Németország és Nagy-Britannia

Öt film, amely halhatatlanná tette Brigitte Bardot-t

Itt van Magyar Péter igazi arca + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét + videó
Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Vásárhely pénzén kampányolt a kormány ellen Márki-Zay Brüsszelben
A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

Menczer Tamás: Magyar Péternek a választások után kell majd igazán pszichológus + videó
A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Előteremti a kórházak felújítására a pénzt a kormány, hiába dolgoznak Magyar Péterék az uniós források visszatartásán + videó
A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.
Külföldi híreink

Putyin támadását követően sötétség borítja az ukrán fővárost
Súlyos a helyzet.

Ez Brüsszel ördögi terve Ukrajnával
Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Ha Zelenszkij nem siet a békével, Putyin erővel is eléri azt
Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna
Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

„Nem azért vagyunk itt, hogy kifogásokat keressünk” – a karácsony sem kibúvó a válogatottnak
Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Government’s Tax Cut Program Point by Point
Many businesses can benefit from this support.