Kerékpáros rendőrök járőröznek Miskolcon
Két kerékpáros rendőr kezdte meg járőrszolgálatát a mai nappal Miskolcon – jelenti a HavariaPress.
Két kerékpáros rendőr kezdte meg járőrszolgálatát a mai nappal Miskolcon – jelenti a HavariaPress.
Egyetlen nap leforgása alatt öt súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – jelentette a HavariaPress.
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedett 2005 második negyedévében – áll a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.
Két kerékpáros rendőr kezdte meg járőrszolgálatát a mai nappal Miskolcon – jelenti a HavariaPress.
Egyetlen nap leforgása alatt öt súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – jelentette a HavariaPress.
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedett 2005 második negyedévében – áll a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.
Mintegy félszázan vesztették életüket egy amerikai légitámadásban Irak nyugati részén. A szíriai határ közelében, Kaim városában két épületet bombáztak az amerikai erők, amelyekben eddig 47 holttestet találtak. Amerikai katonai források korább
Romániában sziklaomlás miatt lezárták az Olt völgye forgalmát Nagyszeben és Ramnicu Valcea között. Előreláthatólag két napig szünetel a közúti és a vasúti forgalom. A Fekete-tengerre és a Bulgáriába indulóknak a Brassó–Bukarest útvonalat ajánlják &#
A háztartások az eddigieknél is jobban eladósodnak – derül ki a júliusi statisztikai adatokból. Míg az emberek korábban lakásépítésre fordították a felvett hiteleket, most inkább a fogyasztásra költik.
Növekedett a Fidesz támogatóinak az aránya. A megkérdezettek 63 százaléka – ugyanannyian, mint az előző hónapban – tudott választani magának valamilyen pártot, és nem zárta ki eleve a választáson való részvételét – derül ki a Gallup augu
Az elmúlt évek alatt állítólag közel 300 gyermek tűnt el furcsa körülmények között egy ukrajnai szülészetről, ahol a csecsemők egészségesen jöttek a világra, ám később halálukról értesítették a szülőket. Felmerült a szervkereskedelem gyanúja, ezért az Eur
A MÁV vizsgálata szerint nem szándékosan siklatták ki a Budapestről Nyíregyházára tartó InterCityt. Azt azonban továbbra is vizsgálják, miként került a vonat útjába a balesetet okozó sínszál – írja a radio.hu.
Teljes szélességében le kellett zárni a 26-os főutat, ahol több jármű ütközött egymásnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Érvényben: 2005. augusztus 30.
Megszűnt az elsőfokú árvízvédelmi készültség a Berettyón Darvas és Pocsaj között. A Túr is apad, ott elsőfokúra mérsékelték a készültséget. A Berettyón továbbra is fenntartják a készültséget Szeghalom térségében, ahol még mindig 300 centimétert meghaladó
Franciaország 2006-tól a repülőjegyek árába beépítene egy olyan adófajtát, amelynek bevételeit a fejlődő országokat sújtó szegénység és betegségek elleni globális küzdelemre fordítja – jelentette be hétfőn Jacques Chirac.
Hosszú huzavona után az angol válogatott csatára, Michael Owen elfogadta a Newcastle United ajánlatát, és négy éves szerződést kötött az együttessel.
A napokban véglegesítették a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt bejegyzését. Erre azután került sor, hogy az ukrajnai választási törvény előírásának megfelelően, augusztus 17-ig megtörtént a párt helyi szervezeteinek bejegyezése Ukrajna megyéinek többségé
Irakban az este találat ért egy amerikai katonai helikoptert. Egy katona meghalt, egy pedig megsebesült. A légijármű kényszerleszállást hajtott végre – közölte az amerikai hadsereg.
Miközben a dél-erdélyi autópálya nyomvonalának megépítésére összpontosít az észak-erdélyi helyett a román kormány, brüsszeli hírek egy lehetséges új útvonal körvonalazódásáról szólnak Budapest és Szófia között, amely kikerülné Romániát.
Nagyszabású közúti razziát tartottak a rendőrök augusztus utolsó hétvégéjén Fejér megye útjain –értesült a HavariaPress.
Minden bizonnyal egy haragosa állhatott bosszút azon a sportszerkölcsönző vállalkozón, akinek két vízijárművét is megrongálták a Tisza-tavon – értesült a HavariaPress.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.