Fodor György: Soha többé Hirosimát!
A veszteségek csökkenéséről és a hitelállomány növekedéséről számolt be féléves jelentésében a diákhitelközpont.
A rendőrség keresi azt a tolvajt, aki Badacsonytördemicen ötvenmillió forintot lopott el egy gépkocsiból.
A veszteségek csökkenéséről és a hitelállomány növekedéséről számolt be féléves jelentésében a diákhitelközpont.
A rendőrség keresi azt a tolvajt, aki Badacsonytördemicen ötvenmillió forintot lopott el egy gépkocsiból.
Rekordot döntött szabálytalanságból az a férfi, akit Balatonakali térségében igazoltattak a rendőrök.
Mintegy 3500-4000 éves bronzkori kerámiaedények kerültek felszínre a háromszéki Zágon közelében egy földcsuszamlás nyomán – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss József, a község polgármestere.
Bentlakást, könyvtárat, tanulótermeket, laboratóriumokat és tantermeket szeretnének kialakítani a gyulafehérvári vár egyik részében az ott tanuló egyetemisták számára.
Münchenben egy részeg olasz férfi késsel sebesített meg nyolc embert egy buszon.
Portugáliában tilos fürdeni az óceánban a fővárostól, Lisszabontól délre eső partokon, mert a víz felszínén nagy kiterjedésű, barna foltok jelentek meg.
Kényszerleszállást hajtott végre egy tunéziai utasszállító repülő a Földközi-tengeren Szicília partjainál, Palermo közelében.
A piaci várakozásoknál magasabb lett az államháztartás júliusi többlete.
Kecskeméten kétnapos nemzeközi repülőnapot rendeznek, amelyre tizenhét országból száznégy repülőgép érkezett.
A 32. Tour de Hongrie, a Magyar országúti kerékpáros körverseny mai, ötödik szakaszát, a királyetapot nagyszerű hajrát követően az ausztrál Glen Chadwick nyerte tíz másodperces előnnyel a norvég Christopher Myhre és a holland Maint Berkenbosch előtt.
Római Róbert: Aligha kétséges: korszerűsíteni kell az oktatást, „minél nagyobb mértékben" elnyerni az unió támogatásait, folytatni „a közlekedési infrastruktúra fejlesztését", „továbbra is" biztosítani a külföldi befektetőknek „a k
Nagy N. Péter: Az új államfő „reagált" már az észrevételekre is, amelyek szerint hűvös emberként csalódást fog okozni. Tegnap a Sándor-palotában elmondott beszédében szinte csak az érzelmekkel foglalkozott. A politikában hosszú idő után először komo
Nagyon figyeljen rám, maga, Gellért Kis! Maga alapvetően elrontotta az egész életet. Most, hogy bejártam a fél orosz távol-keletet, továbbá Szibéria felét, rájöttem, hogy magának és a maga összes elvtársának itt a helye. Megmondom, miért. Azért, Gellért K
Fritz Tamás: Szigorúbban fogalmazva, Magyarországon történt valami, ami az állampolgárok körében nem vált átélhetővé, s bár racionálisan tudták azt, hogy mi is történik, emocionálisan kevés vagy semmilyen alkalmuk sem volt arra, hogy ezekkel a hírértékű v
Csontos János: Az alapvető cél azonban, hogy Orbán és az antiszemitizmus egy mondatba fogalmazva szajkóztassék, a morális gátlások hiányában teljesülni látszik. Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere, Fónagy János szerint is szerencsétlen, félreérth
Sólyom László: Nem szeretnék a gazdagok elnöke lenni. Egy köztársasági elnöknek folyamatosan oda kell figyelnie a szegények és a megnyomorítottak érdekeire – nyilatkozta a tegnap beiktatott államfő a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A szocialista párt agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportja támogatja a dinnyetermelők tiltakozó-beadványát, és azt fogyasztóvédelmi részekkel egészítené ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Mostantól több járat indul a turisztikai célállomások, elsősorban a Balaton felé.
A Liverpool játékosa a nyaralása alatt sem pihen, ezúttal viszont nem egyedül edzett.
Egyes források szerint Alekszandr Lukasenka belarusz elnök és Keith Kellogg amerikai különmegbízott találkozója az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezését célzó béketárgyalások újraindítását is elősegítheti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.