Nagy az alkotmánybíróság megbecsültsége
Továbbra is magas az alkotmánybíróság társadalmi megbecsültsége – jelentette a testület elnökének közlése alapján az InfoRádió.
Továbbra is magas az alkotmánybíróság társadalmi megbecsültsége – jelentette a testület elnökének közlése alapján az InfoRádió.
Az Etoile de Besseges elnevezésű kerékpáros körverseny harmadik szakaszán a magyar fiú a mezőnnyel együtt a 10. helyen ért célba – írja a radio.hu.
Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és a hadsereg állományából való elbocsátásra ítélte egy texasi katonai bíróság az egyik amerikai katonát, aki részt vett az iraki Abu Graib börtönben történt fogolykínzásokban – olvasható a BBC honlapján.
Továbbra is magas az alkotmánybíróság társadalmi megbecsültsége – jelentette a testület elnökének közlése alapján az InfoRádió.

Az Etoile de Besseges elnevezésű kerékpáros körverseny harmadik szakaszán a magyar fiú a mezőnnyel együtt a 10. helyen ért célba – írja a radio.hu.

Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és a hadsereg állományából való elbocsátásra ítélte egy texasi katonai bíróság az egyik amerikai katonát, aki részt vett az iraki Abu Graib börtönben történt fogolykínzásokban – olvasható a BBC honlapján.

Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya ismét meghívta a Wales ellen készülő keretbe a holland NAC Bredában futballozó Pető Tamást, ám a játékos sérülése miatt továbbra sem tud pályára lépni – írja a sportforum.hu.

Gyurcsány Ferenc a parlament idei első plenáris ülésén, február 14-én mondja el értékelő és évadnyitó beszédét – írja a radio.hu.

Egy 13 éves fiút keresnek a rendőrök Fülöpjakabon, a kamasz a pénteki iskolai buli után nem ment haza és azóta nem adott életjelet magáról – értesült az Objektív Hírügynökség.

Egy halálos áldozata van annak a balesetnek, ami szombaton kora hajnalban történt az 51-es főúton, Bács-Kiskun megyében – jelentette a HavariaPress.

Teljesen kiégett az a lakás, amelyben szombaton kora hajnalban keletkezett tűz Budapesten a XII. kerületben.

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökségének budapesti ülésén támogatásáról biztosította Aján Tamás jelenlegi elnököt, akit a magyar szövetség nem jelölt újra az elnökségre, és döntés született többek között a magyar szövetség felfüggesztéséről 

Újabb durva támadást indítottak a jegybank elnöke, Járai Zsigmond ellen. Akar László, a szocialista holdudvarhoz tartozó közgazdász, mint az MNB felügyelőbizottságának elnöke azért bírálta Járait, mert a nagyobbik ellenzéki pártnak szakvéleménnyel szolgál

Pikánsnak ígérkező mérkőzés színhelye lesz a müncheni Olimpiai stadion, ahol a listavezető Bayern a remek formában lévő Bayer Leverkusen gárdáját fogadja. A hazaiakat fűti a visszavágás vágya az ősszel elszenvedett csúfos 4-1-es vereségért. Spanyolországb

Néhány éven belül betilthatják a higanyos hőmérők és vérnyomásmérők forgalmazását az Európai Unióban. A higany sokféle betegséget okozhat: daganatot, depressziót, de összefüggésbe hozták már a szívműködési zavarok és az Alzheimer-kór kialakulásával is.

Az ÁPV Rt. vagyont vesztett az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. eladásával. A privatizációban a győztes cég oldalán felbukkant Leisztinger Tamás, a szocialista holdudvarhoz tartozó nagyvállalkozó. Az állami társaságot – két nyílt pályázat eredménytele

A bukás című, nagy vihart kavart Hitler-filmmel kapcsolatos vizsgálódásokat három nagy csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a film morális-néplelki hatása; a film esztétikai minősége; a film mint ismeretforrás. (Mint láthatjuk, a felosztás szempontjai

Bolyai János gondolata

Már nem szerepel a kormány tervei között a határokon túl élőknek adandó magyar útlevél. Helyette a román, a szerb és az ukrán okmányokba pecsételendő vízum bevezetését tervezik. A Miniszterelnöki Hivatal szerint a határon túliakkal folytatott egyeztetések

Egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport vállalta magára az olasz újságírónő elrablását, és ultimátumban követelte az olasz katonák kivonását Irakból.

A 14. fordulóban a vendégek 77-68-as sikert értek el a Nyíregyháza otthonában.

A 49. Nemzetközi Bocskai István emlékverseny pénteki elődöntőjében Bedák Zsolt 54 kilogrammban jutott döntőbe, miután az első menetben kiütötte török ellenfelét. Káté Gyula is török versenyző ellen győzött magabiztosan, 30-12-re.

A külföldön szavazók Irakiak között is a síita lista vezet a parlamenti választáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.