Elkapták a többmilliós rablás gyanúsítottját
Három hónap után fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint csaknem hétmillió forintot emelt el egy lakásból Kiskunhalason.
Három hónap után fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint csaknem hétmillió forintot emelt el egy lakásból Kiskunhalason.
Öt nap után fedezték fel annak a férfinak a holttestét, aki saját lakásában vesztette életét Salgótarjánban.
A törölt mondatrész a törökországi örményekkel szemben 1915-16-ben elkövetett népirtásra utal. Az intézkedés a berlini török főkonzul intervenciójára történt. Brandenburg volt eddig az egyetlen tartomány, ahol a tankönyvek megemlítették az 1915-16-os tört
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2003-as bevezetésekor „nyugodt álmot” ígértek azoknak, akik ezt az adózási formát választják. A jogszabályok várható változása nyomán az evások nyugodt álma megmaradhat ugyan, véget ér azonban számukra a
A MÁV monopolhelyzetének felszámolását szorgalmazza a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója.
A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete úgy véli, a tavaly február elsejétől érvényes regisztrációs adó jelenlegi formájában ellentétes az EU elvárásaival és rontja a versenyhelyzetet. Ezért a használtautó-kereskedők érdekvédelmi képviselete pert
A magyar sportfinanszírozás már évek óta kiszámíthatatlan, ráadásul ebben az évben is lényegesen csökkent a sportszakosztályok támogatása, aminek a következménye akár tragikus is lehet – odalesznek az olimpiai örömeink – mondta Kovács Tamás, a
Orbán Viktor ma Brüsszelben tart sajtókonferenciát, amellyel megkezdi a február közepén esedékes országértékelő beszéd felvezetését célzó rendezvénysorozatot. Eközben Navracsics Tibor, a Fidesz kabinetfőnöke a párt EP-képviselőivel konzultál a kormányzati
Győr-Moson-Sopron megyében napjainkban hivatalosan 1471 szlovák állampolgárt foglalkoztatnak, a nem regisztráltak száma azonban ennek a többszöröse lehet. A szlovákiaiakat elsősorban az építőiparban, továbbá a szolgáltatások területén alkalmazzák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Öt magyar úszó közül kettő jutott tovább a szingapúri vizes világbajnokság keddi előfutamaiból.
Négy ember, köztük egy 36 éves rendőr is életét vesztette, mielőtt a támadó öngyilkosságot követett el.
A Győr labdarúgócsapatának edzője különös nyilatkozatot adott, továbbra sem nyugszanak a kedélyek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.