Indonéz köszönet a magyaroknak
Indonézia budapesti nagykövete megköszönte a magyar nép együttérzését és az adományokat, amivel segített a természeti katasztrófa után – jelentette a radio.hu.
Indonézia budapesti nagykövete megköszönte a magyar nép együttérzését és az adományokat, amivel segített a természeti katasztrófa után – jelentette a radio.hu.
BUX: 15 204,31 pont
Egy idős férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor három személyautó rohant egymásba Zalaegerszegen – értesült a HavariaPress.
Indonézia budapesti nagykövete megköszönte a magyar nép együttérzését és az adományokat, amivel segített a természeti katasztrófa után – jelentette a radio.hu.
BUX: 15 204,31 pont
Egy idős férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor három személyautó rohant egymásba Zalaegerszegen – értesült a HavariaPress.
Törvényt sértett a Sláger Rádió, amelynek egyik műsorvezetője durva és sértő kifejezéseket használt egy köztistviselőre, akit ráadásul az adásban meg is nevezett.
A román kommunista diktatúra egykori magas rangú tisztviselője, a magyar nemzetiségű Hajdú Győző hívta fel Mona Musca művelődési miniszter figyelmét a Trianon című film erdélyi bemutatósorozatának „törvénytelenségére” – írja a Magyar Nem
A horvát kormány megadta a garanciát a labdarúgó-szövetségnek, hogy megpályázhassa Magyarországgal közösen a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát – írja az nso.hu. A magyar kormány részéről egyelőre még várni kell hasonlóra.
A közeljövőben létrehozzák a munkavállalói jogok biztosa intézményét, jelentette be Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, miután találkozott a miniszterelnökkel – írja az MTV Teletext Szolgálata.
Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek továbbította tavaly decemberi tüntetésük 350 ezer forintos rendőrségi számláját - tudatta a HírTV.
Kegyelmet kértek az iraki emberrablóktól annak a nyolc, túszul ejtett kínainak a hozzátartozói, akiről a napokban mutattak be felvételt – tudatta a Magyar Rádió.
A Magyar Orvosi Kamara az Alkotmánybírósághoz fordul a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítás miatt – olvasható a Magyar Rádió honlapján.
Gyurcsány Ferenc 2005. január 21-én Stuttgartba utazik, ahol részt vesz a Kis Duna csúcstalálkozón.
Hat százalékkal nőtt a Fidesz támogatottsága a biztos szavazók körében, 11 százalékkal megelőzve így az MSZP-t. A teljes népesség tekintetében 9 százalékkal vezet a Fidesz – áll a Medián felmérésében, amelyből az is kiderül: sem az SZDSZ, sem az MDF
Tállai András sajtótájékoztatón értékelte a Gyurcsány-kormány első száz napját, amelyet a gazdaságpolitika szempontjából eddig a teljes kudarc jellemez. Az ellenzéki politikus elmondta: a Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferencet, duma helyett kezdje el végre a
A Fővárosi Önkormányzat az idén 50 milliárd forintot különít el közlekedésfejlesztési célokra – jelentette be Aba Botonddal, a BKV Rt. vezérigazgatójával tartott közös sajtótájékoztatóján Demszky Gábor. A főpolgármester elmondta: az idén elkészítik
Elfogadhatatlannak és azonnali megoldást igénylő problémának nevezték a város vezetői Tatabánya közvilágítási helyzetét. A megyeszékhelyen nem működő lámpatestek aránya elérte a 12 százalékot, a megengedett 5 százalékhoz képest – hangzott el azon a
Nem találtak robbanószerkezetet a szegedi bíróság épületében, amelyet délelőtt több mint két órára ki kellett üríteni – jelenti a HavariaPress. A rendőrségre csütörtökön délelőtt, nem sokkal tíz óra után jelentette be egy ismeretlen telefonáló, hogy
A Chelsea csapata magabiztosan vezeti az angol bajnokságot, és a csapatjáték is megbízható, azonban egy poszton némileg elmaradnak a vetélytársaktól: ez pedig a balhátvéd.
Szentpéterváron most készül a „három nagy” emlékműve, akik 60 évvel ezelőtt a jaltai konferencián lerakták a II. világháború utáni béke alapjait. Sztálin, Roosevelt és Churchill alakjai egyenként körülbelül 3 tonnásak lesznek.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai, érvényben: 2005. január 20., csütörtök.
Tíz nap után fogták el a rendőrök azt a férfit, aki megkéselt egy fiatalembert Nyíregyháza belvárosában – értesült a HavariaPress. A szabolcsi megyeszékhely rendőrségére még január 9-én este jelentették be, hogy egy belvárosi szálloda parkolójában t
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.