- Magyar Nemzet
- Archívum

Kötelező lenne, mégsem tanulták meg a rovásírást

Veszélyes hőlégballon utazás
Kis híján tragédiával végződött egy hőlégballon utazás az Egyesült Államokban.

A lengyelek 2005-ben is maradnak Irakban

Vérdíj az iraki miniszterelnök fejére

Hétfőn kezdődik a Zimonyi klán büntetőpere

Erdei Múzeumvasút a Börzsönyben
Szombaton, július 24-én rendezik meg immár 5. alkalommal a Kemencei Erdei Múzeumvasút Kisvasúti Napját. Idén több újdonság is várja a látogatókat: felújított dízel és villamos mozdonyok, személykocsik, felújított vonalszakasz.

Úszás közben eltűnt egy férfi Bács-Kiskun megyében
Érsekcsanád közelében az úgynevezett vajas tóba fulladt egy 46 éves férfi – tudta meg a HavariaPress.

Két személy sérült meg a drukkerek összecsapásában

Tenisz: Agassi visszalépett

Kiszédült egy nő a libegőből

Súlyos baleset a hármas főúton
Közlekedési baleset történt Miskolc közelében – tudta meg a HavariaPress.

Elfogták az iraki elitalakulat egykori tábornokát

A kormány nem tesz lépéseket az adóterhek csökkentésére
Áder János nyílt levele Medgyessy Péter miniszterelnökhöz

Két halott egy németországi buszbalesetben

Az MSZP reformerek változást követelnek a kormánypolitikában
Az MSZP platformmá alakult társadalompolitikai tagozata a kormány politikájának sürgős megváltoztatását, a privatizáció leállítását és az elviselhetetlen társadalmi különbségek csökkentését követeli.

Irakba utazott a honvédelmi miniszter

A Szerbiai Szocialista Párt a háborús bűnösök oldalán?

FTC: Berki kétéves szerződést írt alá

Írország is pályázna a 2012-es Eb rendezésére

Fontos híreink
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.
Külföldi híreink

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

