Cementszállító kamionnal ütközött egy személyautó
Ketten is megsérültek, amikor egy cementszállító teherautóval ütközött össze egy személyautó a 32-es főúton.
Ketten is megsérültek, amikor egy cementszállító teherautóval ütközött össze egy személyautó a 32-es főúton.
Megölte szomszédasszonyát, majd felakasztotta magát a gyanú szerint egy férfi Hódmezővásárhelyen.
Ketten is megsérültek, amikor egy cementszállító teherautóval ütközött össze egy személyautó a 32-es főúton.


Megölte szomszédasszonyát, majd felakasztotta magát a gyanú szerint egy férfi Hódmezővásárhelyen.

Az ír éhínség és a gyerekek halálán végsőkig elkeseredett angol-ír Jonathan Swiftnek 1729-ben egy konzervatív lapban Szerény javaslat címmel megjelent, morbidan ironikus esszéje azzal az ötlettel állt elő, hogy az éhínség megszüntetésének legjobb módja, h

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

Cserbenhagyó gázoló után indított nyomozást a rendőrség Tatán - értesült a HavariaPress. Az egyelőre ismeretlen autós vasárnap hajnalban gázolt el egy gyalogost a Komárom megyei városban.

Maradona lánya egy tv-nyilatkozatban elmondta, hogy a futballtzseni állapota sokat javult, és már sokkal jobban néz ki, mint amikor bevitték a kórházba.


A Berlinben élő Dalos György a Frankfurter Rundschau nevű baloldali napilap tárcarovatában meglehetősen sajátos jövőképet fest Európáról. A publicista szerint alig tíz évvel az első csoportos – tíz országot érintő – bővítés után szükséges lesz

Feltehetően nem okoz változást a benzin árában vagy a benzin adójának mértékében az uniós csatlakozás, viszont több pénzügyőr figyelheti majd a kishatármenti üzemanyag magánimportot.

Egy éven belül immár harmadszor gyönyörködhetünk, e csodás égi jelenségben, május negyedikén.

A Fidesz véleménye szerint korrupciót és spekulációt gerjeszt a kormány terve a földtörvény módosítására, ezért elutasítja a javaslatot – jelentette a Magyar Rádió.

Tesztautót vehetnek át az ORFK gazdasági főigazgatójától a Fejér megyei rendőrök - jelenti a HavariaPress. Sipos Gyula dandártábornok kedden délután adja át a tesztautót a dunántúli megye egyenruhásainak.

Helybenhagyta a török bíróság korábbi döntését, amely tizenöt év börtönnel sújtott négy kurd parlamenti képviselőt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a vádlottak elleni eljárás nem volt igazságos, ezért újratárgyalták az ügyet. Törökországban még m

A Helsinki belvárosában működő éttermek ezentúl nem használhatnak műanyagasztalokat, -székeket és -padokat. Az új rendelkezés mintegy 550 teraszos ételbárt, sörözőt érint.

Kazinczy-díjat kapott P. Debrenti Piroska nyugalmazott bemondó.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon elnapolták a Tilos Rádió előtti zászlóégetés vádlottjainak perét, mivel a meghallgatott kábítószer-szakértők gyökeresen ellentmondtak egymásnak - jelenti a HavariaPress.

Kedden a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének sztrájkja miatt a Malév húsz járatát kénytelen törölni - adta hírül a Magyar Rádió.

Az érvényben lévő tűzszünet ellenére heves harcok dúlnak az iraki Fallúdzsában – adta hírül a Magyar Rádió.





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.