Kiraboltak egy II. kerületi boltot
Kiraboltak egy boltot a fővárosban vasárnap este, a II. kerületben – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
Kiraboltak egy boltot a fővárosban vasárnap este, a II. kerületben – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
Súlyosan megsérült egy budapesti fiatalember vasárnap délután Paks és Dunaföldvár között a 6-os számú főúton.
Feladta a Dakar-ralit a német pilóta Marco Scultis, aki szombaton okozott halálos balesetet Desert Warrior versenygépével – írja az argentin Olé sportlap internetes oldala a verseny szervezőire hivatkozva.
Kiraboltak egy boltot a fővárosban vasárnap este, a II. kerületben – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese

Súlyosan megsérült egy budapesti fiatalember vasárnap délután Paks és Dunaföldvár között a 6-os számú főúton.

Feladta a Dakar-ralit a német pilóta Marco Scultis, aki szombaton okozott halálos balesetet Desert Warrior versenygépével – írja az argentin Olé sportlap internetes oldala a verseny szervezőire hivatkozva.

Közmunkások javítják 2010-ben a barcsi közutakat és a járdákat, de emellett közterület takarítást is végeznek. Az önkormányzati intézmények nappali és éjszakai őrzését látják el, füvet kaszálnak, irtják a parlagfüvet, gondozzák a város parkjait, segítenek

A január első két hetében regisztrált megbetegedések ismeretében lehet majd eldönteni, hogy túl vagyunk-e a járvány első hullámának a csúcsán Magyarországon – mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos vasárnap.

Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben – jelentette ki a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.

A Daily Mail úgy tudja, Patrick Vieirát, az Inter világ- és Európa-bajnok védekező középpályását is hívja Roberto Mancini, a Manchester City új menedzsere. Közel a megegyezés a felek között.

Fél óra alatt nyolc közlekedési baleset történt Szegeden és környékén vasárnap kora este a csúszós utakon – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója.

A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet – közölte a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.• Kinevezték a budapesti amerikai nagykövetet

A drámai 2009-es esztendő után szakértők szerint az idei évben megindulhat egy igen lassú fellendülés a légiforgalomban, de még egy ideig eltarthat, amíg az ágazat kikerül a súlyos turbulenciából.

Több millió adag új influenza elleni oltóanyag eladását tervezi a francia kormány, miután túl soknak bizonyult a korábban megrendelt mennyiség.

Súlyos baleset történt Vérteskethely és Császár között vasárnap délután. A sérülteket a tűzoltók kellett kivágják az autóból.

Az év leghosszabb szilveszteri mulatsága is véget ér egyszer. Angliában kiszabadultak a hó fogságából azok a szilveszterezők, akik az év utolsó napján egy fogadóba mentek bulizni, s azóta is ott rekedtek – írja a BBC. A The Guardian Jacob Zuma, a Dél-afri

Magyarország folyóin vasárnap több mint ezer kilométer hosszban volt árvízvédelmi készültség érvényben; a Tisza Tivadarnál tetőzött hajnalban, a folyó felső szakasza már apad, a Fehér-Körös intenzíven árad.• Ár

A szilvesztert romániai és külföldi kereskedelmi szálláshelyeken töltő román turisták száma az öt évvel ezelőtti szintre csökkent.

Az év még alig kezdődött el, de az egyik legnagyobb meglepetése biztosan az lesz, hogy a 42 hellyel alacsonyabban jegyzett Leeds United az Old Traffordon söpörte ki az FA-kupából a Manchester Unitedet.

Pert indíthatnak a magyar állammal szemben a hazai eredetiségvizsgáló cégek, ugyanis a kormány előzetes egyeztetés nélkül rúgta fel érvényes szerződésüket. Az új kormányrendelet szerint változik a vizsgálat menete és a befolyó összegek elosztása is. Az er

Nem volt telitalálat a hatos lottó vasárnapi, 53. heti sorsolásán.

A portugál Correio da Manhá közölte, hogyan rendezték az 1,6 millió nyugdíjas havi juttatásait. A argentin Clarín a sürgető külső államadósság miatt ismét foglalkozott az ennél nagyobb hazai megtakarításokkal.

Blokád alá veszik a szlovákiai benzinkutakat a fuvarozók hétfőn. A reggel 6 órakor kezdődő akcióval a drasztikus drágulást okozó elektronikus útdíj ellen tiltakoznak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.